Tegnap a négyeshatoson azt tudtam meg egy ellenszenvesen hangos és nagyképű fiatal zongoristától, aki a nem kevésbé ellenszenves és el-kép-zel-he-tet-le-nül és hi-he-tet-le-nül fiatal tanárnőjével beszélgetett nagyon durva fortissimoban, hogy
17-én fognak JÁTSZANI valahol, és az ŐRÜLET, hogy 16-ra is van egy FELKÉRÉSÜK, hogy JÁTSSZANAK, és ők szeretnek is FELLÉPNI és JÁTSZANI, mert a ZENE az ő ÉLETÜK, de hogy az emberek annyira nem gondolkodnak LOGIKUSAN, hogy minden FELLÉPÉST ugyanakkorra akarnak időzíteni, pedig a KARÁCSONY bizony a PROFI ZENÉSZEKNEK is ünnep, akik az AKADÉMIAI életüket sem hanyagolhatják el, mert a DOKTORI KÉPZÉS az ő ÉLETÜK RÉSZE, de azért nem CSOMBORASSZÓJA, mert persze van, akinek az, de az igazán TEHETSÉGES HALLGATÓKNAK ez csak egy kisebb, kötelező lépcső a MEGÉRDEMELT VILÁGHÍR felé, mert ők nemcsak SZÍVBŐL JÁTSZANAK, de a VÉRÜKBEN VAN, mintegy KARMIKUSAN, számukra ez VALÓDI ELHIVATÁS, ezért igazán JÁTSZANI csak ők tudnak, mert a többi kis barom erőfeszítéseket tesz azért, hogy játsszon, de az nem igazi játék, viszont náluk ez VALÓDI FLOW, nekik IGAZI BELSŐ ÉLMÉNY, ők nem is a közönségnek mórikálják magukat, hanem mintegy ISTENNEK, AKI A TEHETSÉGET BELÉJÜK PLÁNTÁLTA
emellett jutott idejük kibeszélni ZOZÓT, aki már kissé kiöregedett, KÁLMIT, aki sosem volt annyira tehetséges, mint a tanítványai jó része, IMIKÉT, aki már csak a régi hírnevéből él, JULCSIT, aki azt képzeli, hogy lehet belőle is valaki (pedig dehogy), és most is a húgát hívta magával a FELLÉPÉSRE, hogy kísérje, nem a nagyarcú barmot, és a húg ugyan lehet, hogy ÜGYESKE KISLÁNY, de azért valljuk be, nem akkora ász, mint amilyennek a környezete képzeli
valamint az el-kép-zel-he-tet-le-nül és hi-he-tet-le-nül fiatal tanárnő elmondta, hogy a múltkor a valamelyik akadémiat tanteremben ÓRÁT akart TARTANI, de ott valami testületi ülés volt, és amikor benyitott, kiküldték, mert azt hitték, hogy CSAK DIÁK, de akkor bement egy kedves férfidiákja és parancsolóan azt mondta (nyilván mély basszusán), hogy engedjék már végre a TANÁRNŐT órát tartani, és akkor azok ott bent elhűltek, hogy EZ a el-kép-zel-he-tet-le-nül és hi-he-tet-le-nül FIATAL LÁNY egy VALÓDI AKADÉMIAI TANÁRNŐ, és akkor végre kijöttek és HAGYTÁK ÉRVÉNYESÜLNI A MŰVÉSZETET
Aztán én még a Zeneakadémia előtt eggyel leszálltam, de ha tanácsolhatnék valami hasznosat a zeneakadémiai tanároknak, akkor az az lenne, hogy a piano és a pianissimo módokat tanítsák meg a diákoknak már rögtön a legelső kurzusok valamelyikén, hogy mire doktori iskolába kerülnek meg el-kép-zel-he-tet-le-nül és hi-he-tet-le-nül fiatal tanárnők lesznek belőlük, addigra képesek legyenek kontrollálni saját hangerejüket a villamoson, mert ezeket mind a fülhallgatómon át is hallottam, amin eredetileg zenét szerettem volna inkább hallgatni
Ááááááá.... és úúúúúú!! Gáz ez a beszélgetés még magánban is (amikor nincs az embernek köze hozzá), na de a négyeshatoson? Égő :-)))
VálaszTörlésnagyon - ráadásul Zoző, meg Kálmi meg a többi nyilván vmi ismert komolyzenészek lehetnek az egyetemről (amitől még akár tök tehetségtelenek is lehetnek - de tényleg ez a bennfenteskedés kvázi ismert emberekről fennhangon - jaj :( )
Törléskomolyan elgondolkodtam azon, hogy nekik szólok oda, hogy folytassák pianoban - de sajnos én éreztem volna bunkónak magam, hogy beszólok másoknak a villamoson - úgyhogy nem
Én ez annyira ismerem, a popzenészek is mindig úgy beszélnek nyilvános helyeken, hogy mindenki hallja, hogy ők popzenészek és sikeresek és interjú és fellépés és menedzser és út a világhír felé.
VálaszTörlésna, akkor ezúton szeretném megkövetni a popzenészeket, akikről azt gondoltam... khm... vagyis a komolyzenészekről gondoltam azt, hogy azért ők nyilván fennköltebbek - na, nyilván leszámoltam most egy előítélettel :)
TörlésMekk
VálaszTörlésez méltó válasz nekik :D
TörlésMekkora művészek! Még a négyes hatodik is játszanak. Játsszàk az eszüket.
VálaszTörlés:D :D :D
TörlésMekk:)))) szakadok az itt nálad folyó társalgásokon:D
TörlésLűttam őket (és hallottam is) magam előtt:)
VálaszTörlés