2015. december 5., szombat

Az én érdekemben

basznak ki velem. Tudom, úgy kell írni szépen, hogy "tolnak ki" - de sajnos egész konkrétan durva kibaszásnak érzem, még ha csúnyán hangzik is. Ez legyen amúgy a legnagyobb bajom, hogy rondán beszélek. De nem ez. Hanem az, hogy megint elfelejtettem az internetbankos jelszavamat. Elég gyakran elfelejtem, mert az a szabály, hogy félévente (vagy hogyan) meg kell változtatni, mindig álljon minimum száz karakterből, legyen benne kis meg nagybetű, meg számok is legyenek - és nem lehet ugyanaz, mint a korábbiak bármelyike. Nyilván nagyon biztonságos, csak már nem tudom követni, hogy hová mit adtam meg (gondolom, nektek is van minimum tíz, de inkább több hasonló jellegű jelszavatok - vagy csak én hagyom magam így palira venni?). Persze, nem szabad felírni, mert úgy ellophatják. Nyilván fel szoktam írni (ki nem?) - csak az a baj, hogy az utolsó cetli, amit találtam, a 2013-as jelszavamat rögzítette (most fecnikre tépve kidobtam) - és újabb cetli nincs sehol. A múlt hónapban még valószínűleg jól emlékeztem, mert akkor még át tudtam utalni Á. edzésdíját - a decemberit viszont már nem. Felhívtam a telefonos segítőimet akadálybizottság egyik tagját, végighallgattam húsz jobbnál jobb ajánlatot, elvesztem a gombok sűrűjében, a kettőskereszttel időnként kiverekedtem magam (nem véletlenül van itt hagyománya a kereszt tiszteletének), begépeltem a 100 tagú cigányzenekar nevét ábécé sorrendben kártyaszámomat kétszer oda, és egyszer visszafelé, aztán csak a negyedik, hetedik és tizedik számjegyet, aztán mindezt bal kézzel, meg csukott szemmel is, meg úgy, hogy közben az Anyám tyúkját szavaltam önazonosításként, megadtam anyám nevét (véletlenül először Hrúz Máriát mondtam, de helyesbítettem, mielőtt még rám támadtak volna a törökök), aztán megadtam a születésem dátumát percre pontosan, ők gyorsan elkészítették a horoszkópomat, ami azt mondta hogy semmiképp nem fogok tudni ma utalni, hacsak... hacsak meg nem adom rögvest (tartozás híján) az epin számomat. Az meg mi? - eddig tényleg kérdések nélkül, némán meneteltem a menüpontok erdejében, de itt elbizonytalanodtam. Az mindenkinek van - mondta a telefonos kisasszony, egy kis piros (fehérzöld?) kártyán, a szerződéskötéskor mindenkinek odaadjuk. De nekem nincs olyanom - sikítottam. Mindenkinek van, hívjon fel ismét ugyanezen az útvonalon, ha megtalálta az Önét - csicseregte a kisasszony. Esküszöm, hogy még soha egyetlen epinnel sem találkoztam - és esedeztem, hogy anélkül kéne segítenie. Na, azt semmiképp nem lehet (bár már olyan szinten azonosítottam magam, hogy az a nemzetbiztonsági szolgálatnál is bőven elfogadható lenne minimum egy attaséi pozícióra) - hanem majd hétfőn (mert a bankoknál nincs karácsony és nincs semmiféle színesfémvasárnap sem) be kell mennem a bankba, ahol a retinaszkenner mellé ha a személyimet meg a lakcímkártyámat is bemutatom, akkor adnak egy új epint. És akkor - ha szerencsém van és még nem próbálkoztam minimum ötször a hibás jelszóval - akkor azzal majd beléphetek. Ha nincs szerencsém, akkor az új epinem birtokában telefonon kell engedélyeztetnem, hogy kurtavasra verjenek beléphessek és átutalhassam a pénzem máshová. És mondogassam, mantrázzam mindig: minden értem történik, az én érdekemben.

11 megjegyzés:

  1. Hahaha! Pont igy. Csak en kitalaltam egy szuper helyet, ahova az osszes jelszavamat szepen folirom. (Majd szemelyesen elmondom, hova :))) es nem fogsz ugy jarni, ahogy a mikulaszacsikkal, igerem!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azokat megtaláltam ám :) már bele is pakoltam mindent - már csak a gyerekeknek kéne átjárhatóvá tenniük a szobáikat :S

      Törlés
  2. jaj... vett valaki neked a te pénzeden egy orosz valamit????

    VálaszTörlés
  3. húbakker :((((( és mi lett végül? a bank megtéríti? vagy a te károd??? és a többi pénz?

    VálaszTörlés
  4. Én eleve olyan konzervatív (maradi?) vagyok, hogy nem tartom bankban a pénzemet. :) Másodsorban meg olyan régen nyitottam az internetbankot, hogy azóta is ugyanaz a jelszavam. :) Egyébként pedig az egész család összes banki és internetes jelszavát fejből tudom (könnyű nekem, mert a választhatóknál csak 3 variáció van - kényszerűségből rászoktattam őket -, a nem választhatóknál meg megerőltetem egy kicsit a szürkéket. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, tartani én sem tartom - oda jön a fizetésem... hónap közepétől már nincs sok levenni való róla :(

      Törlés
  5. ez nagyon durva :(((( nem a megtérítés, a sztori :(

    VálaszTörlés
  6. Vannak jelszotarolo applikaciok, ha olyasmiben megbizol. Pl. lastpass.

    VálaszTörlés
  7. Én ilyen megpróbáltatásokig nem jutottam... Viszont nem tudom, mennyi van a szamlam és föl sem tudok venni és utalni sem... El kell látogatnom végre a soproni bankba...; mert a netes bankozás valahogy mindíg olyan bonyolult, de csak a magyar...
    Itt, Ausztriában olyan egyszerű, 15 eve semmi problémám vele, mindíg mindent elintézni- ha van rajta elég money....

    VálaszTörlés
  8. no lám lett névtelen hozzászólási lehetőség ! nagyon helyes mert így elmondhatom,hogy a napi első kattintás mindig a te blogod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megérte :D

      És tök jólesik :))) izé.... csak így tovább!

      Törlés