rangsor nélkül

Vannak azért jó dolgok is, azok főleg nappal történnek. Például két noname kisvárosi (vagy falusi) strand, ahol pont úgy érzem magam, ahogy jó. Ti biztosan nem arra laktok és nem is fogtok soha elmenni ezekre a helyekre, de jobb is (ezt minden bunkóság nélkül próbálom mondani), mert a szépségük mellett épp az az egyik nagy erényük, hogy üresek. Úgy ám. Nincs zsúfoltság, béke van (én sem arra lakom, mégis nagyon szívesen megyek). Tóalmáson finom büdös, langyos gyógyvíz van még az úszómedencében is (és forró a gyógymedencében). Kunhegyesen pedig melegecske gyógyvíz és akkora feszített víztükör finom gyógymentes vízzel, hogy (több)százan is elférnének. Szerencsére többnyire csak néhányan úszkálunk benne. Vagy én egyedül. Na jó, az csak ritkán volt úgy. Mondjuk tegnapelőtt.

A parton elolvastam Grecsó Krisztiántól a Megyek utánad című könyvet. Kunhegyes és környéke ugyan nem a Viharsarokban van, de nagyon intenzív képi aláfestést adott a könyvhöz a táj. Imádom az Alföldet. Nincs különösebb oka - szép és illatos (még most is, hogy néhány hónapja egyszerűen elveszítettem a szaglásomat), látom, hogy poros, saras, nehézkes, elmaradott (ésatöbbivádpont), de jól otthon érzem magam ott. Bizonyára mert nehézkes és elmaradott vagyok (vagy leszek). És a könyv is tetszett (korábban nem olvastam még Grecsó könyvet, mert nagyon nehéz volt elfogadnom a tényt, hogy ilyen névvel lehet író valaki - mint látszik is, minden erőfeszítés nélkül simán vagyok nehézkes és elmaradott), nagyon helyén való mondatok vannak benne, szépek is - és bár sosem voltam kamasz fiú a Viharsarokban, pont rólam is szóltak. Most majd más Grecsó könyveket is beszerzek, hátha.