Hanggal uralni a teret

Ülök a vonaton, már vagy egy órája - nem, nem utazom sehová, csak dolgozni mennék, de a menetidő a többszörösére nő valamiért. Mert érezhetően vége ugyan a nyárnak, de még nincs itt az ősz, a naptár még nem őszön áll - de akkor ez mi a franc lehet? Egyik nap forróság van, a másik napon meg nedvesség, nem érti ezt már senki. A vonat meg nincs felkészítve az ilyen hirtelen hangulatváltozásokra, az vasból van, rideg, nem változik meg minden szellővel - inkább áll tehát, mint mozog.

(És ugyan csak zárójelek közt, de ugyanezt mondhatom el a vasutasok agyáról is - tényleg elnézést kérek mindazoktól, akik vasutas létükre megértik a problémámat - mert az a gond, hogy a menetrend szerint rendesen X percenként (X helyébe behelyettesíthető bármely pozitív egész szám) járó vonat X+Y percet várakozik csatlakozásra (Y is behelyettesíthető bármely pozitív egész számmal) - és ez nem normális, mert így, kérem tisztelettel kimaradnak járatok. Ami önmagában is szar ügy - de ráadásul Elvira kisasszonynál a kimaradt vonatok pontosan induló és érkező vonatokként vannak feltüntetve - holott nem azok, látja ezt a vak is, ha épp a peronon áll)

Szóval, utazok a vonaton és azt hallom valahonnan messzebbről magam mögül, hogy itthon a cigányokkal az a fő baj, hogy ők akarnak lenni az uralkodó faj, ami pedig itt, ebben a máriaországában egyértelműen mi vagyunk (mondja a beszélő saját magáról, nem rólam, hiszen azt sem tudja, hogy a vonaton ülök), és hogy van, amelyik a kutyát sétáltatja, aztán otthagyja a kutyaszart, és már rájuk szólt, de azok nem hallgattak rá, mert nincs is igényük a tisztaságra, nem úgy, mint nekünk (mondja megint csak a beszélő saját magáról, nem rólam, mert engem a hangom nem árul el a távolülőknek), és hogy neki aztán mondhat bárki bármit, hogy vannak tiszták meg rendesek is, mert a legnagyobb baj nem is a kutyapiszok, mert azt azért előbb-utóbb elmossa az eső, pláne most, hogy már az özönvíz fenyeget, hanem még a kutyaszarnál is nagyobb baj az, hogy uralomra törnek, ha éppen nincs más kéznél, hát a hangjukkal uralják a teret. Mert a hangjuk - folytatja a nő - az átüt, átgázol mindenen, az elől nincs menekvés, az mindenhol ott van, attól egy perc nyugalmuk a rendes embereknek (mint mi - mondja) soha nem lehet, a hangjuk a fegyverük, védekezni sem lehet ellene, mert azzal a pallérozatlan bádoghangjukkal eluralják a teret tőlünk.

Mert mi már olyan liberálisok vagyunk, hogy már bármit megengedhet magának a cigány. Amikor ő gyerek volt (a nő), akkor nem volt idő mindenféle felesleges más dolgokra, akkor a szülők dolgozni mentek, ő meg felkelt és megetette a disznókat, a jószágot is ellátta, és tudta, hogy feladata van meg munkája - de hát már disznók sincsenek sehol, így pusztul a kötelességtudat. Héátvégén a lányáékhoz jár takarítani, mert azok dolgoznak, nem érnek rá egyszerre a gyerekekkel (a nőnek unoka) és a mosogatással törődni. Persze, hogy nincs disznó, hogy is érnének rá, ha egyszer dolgoznak, nincs disznó, nincs jószág, munka van - még akinek van, bár aki akar dolgozni, annak mind van, a cigányok nem akarnak, sem a menekültek, azok a lusta, büdös népség, akik meg idejönnek, aztán elvennék mindenkitől a munkát, a tisztességes magyaroktól mind egy szálig. Dáridóznak most is az aluljáróban, ott hevernek, mint akinek semmi dolga sincsen. (régen bezzeg volt disznó meg jószág)

Könnyen megy az idő, ha az ember jó társaságot talál - mondja, már látom is, hogy kinek, mert közben beérkeztünk, én meg felálltam, hogy leszálljak, ha megáll a vonat. Egy szakállas úrnak beszél, benne találta meg lelki útitársát erre az időre, hogy kellemesen teljék az út. A szakállas somolyog, elköszön, jó utat kíván, a nő még visszaint: aztán mondja meg a társainak, azoknak a jobbikosoknak, hogy üdvözlöm őket! Megmondom, bólint a szakállas. Aztán elvegyülnek a tömegben.