épp most

bukok meg gyereknevelésből. pedig istenbizony készültem, szinte csak erre készültem, hogy minden mást elbaltáztam ugyan, nem lettem se nagy tudós, se híres író, se felfedező, se semmi egyéb - de legalább a gyerekeim majd boldogok lesznek, mert majd annyit kacagunk, mindig kiállunk egymásért, játszunk rengeteget, beszélgetünk, én majd hagyom őket szabadon felnőni, semmi felesleges korlát, maximum védőháló, hogy hozzám majd mindig fordulhatnak - és persze akarnak is fordulni, hisz ki ne akarna egy ennyire jófej anyukához, majd irigylik őket mind a barátaik, hogy bárcsak nekik is legalább tizedennyire normálisak lennének a szüleik - de hát nálunk ez így természetes - mosolyogtam volna szerényen. de nem ez van, ajtócsapkodás van és üvöltözünk egymással Á.-val, mert el akarom vinni magammal három napra a balatonra, de őneki már elege van a felesleges és unalmas nyaralásokból, én meg nem engedek, mert nem maradhat itthon egyedül, de egyszer az életben hadd fürödjek már én is akkor a balatonban, amikor az meleg, és hadd egyek a fáról barackot, és hadd fecsegjek át egy éjszakát a barátnőmmel, akinek Á.-val egykorú fiai vannak, vagyis lenne focizni szerető társaság is, de Á. csak lamentál és olyan pofával trappol fel-alá a házban, mint akit kényszermunkára visznek, és én beígértem neki fűt-fát, fagyit, gyrost, halat, és nem kell fürdenie, ha nem akar, de mindenre csak húzza a száját és csapkod, úgyhogy legvégül már azt ígértem neki, hogy a fején töröm szét a hülye tabletjét, ha még egy hangot hallok.