Az örök gyerek

Fülsértőre tunningolt porfekete sportkocsi dübörög el mellettem  vagy kétszázzal. Nem én bolondultam meg, hogy autóversenyre menjek, csak a városban igyekszem egyik helyről a másikra. Egy szigorú piros lámpa megállásra kényszeríti az autót, így beérem. Az ablakok lehúzva, a vezetőülésben kopaszra nyírt tagbaszakadt alak terpeszkedik, üvölt a rádió (mert azt mégsem hinném, hogy cédéről vagy pendrájvról megy) és a tetkós melák a tenyerével a kormányon üti a ritmust és  együtt üvölt a hangszóróval: hipp-hopp, jön Vuk!