Kis házi tisztítótűz

Nagyon reggel van még nekem is, pedig nekem nem volt szünetem - teának nevezem a limonádét, almának a körtét, amikor Á. azt mondja "ittam kávét és megetettem a macskát", azt úgy értem, hogy ivott kávét és megette a sztrapacskát - milyen sztrapacskát? kérdezek vissza - a macskát - mondja ő - megetted a macskát? nézek bután - nem megettem, megetettem - mondja feltűnően türelmesen (basszus, tényleg öregszem, átkerültem kímélőmódba) - aztán azért magamhoz térek, mire Á. elindul (többnyire ő indul legkorábban, a többiek még alszanak olyankor, én is csak szolidaritásból kelek)

Aztán amikor már az ajtó előtt áll cipőben, táskával, akkor rákérdezek, van-e kulcsa. Turkálni kezd a kabátzsebében (közben látom, hogy a kabát a köldökéig csúszik fel - vagyis hiába jó rá széltében bőven, mégis kinőtte - olyan, mint egy pálcika, csak idén vagy húsz centivel hosszabb pálcika) - majd előhúz egy feketés rongycsomót. Ez mi? - hökkenek meg. Nem szoktunk hajléktalanoktól tárgyakat kérni. A sapkám - mondja - kisimítja, tényleg az, csak vastagon borítja vagy fél kilónyi kenyérmorzsa (?) és egyéb kis fecnik és maszatok. Ez a sapkád? (és nem gondolok bele, mi lehet még a zsebében). Ez - mondja, és kezdi beigazítani, hogy melyik az eleje. Fel ne vedd - sikítok ijedten. Ne? - kérdezi - mint aki már megszokta, hogy az anyja néha kiszámíthatatlan dolgokat kér - jó... mondja (bolondokkal ugye nem érdemes vitatkozni) - és azzal a mozdulattal, a szemem láttára begyűri a sapkát az előszobai fűtőtest és a fal közé. Nem, nem aludtam vissza, nem álmodok, odagyűri. És szerinted a fűtőtest mögött mi fog vele történni? - kérdezem őszinte kíváncsisággal. Mitől lesz ott tiszta? Hát, majd elporladnak a melegtől - mondja Á. - és legalább addig sem veszem fel véletlenül.