2014. október 18., szombat

megy tovább

moziból jöttünk haza,
jó vicces film volt, sokat nevettünk
biztosan holnap is játsszák,
holnap is lesznek nézők a téren
már elkezdtük mesélni itthon,
de megakadtunk benne
percekig némán álltunk
sírtunk
öleltük egymást
megkérdeztük, hogy történt
V. szorított magához, én meg őt
muszáj volt elmondanom valakinek
mert attól féltem megfagyok
annyi idős volt, mint én
(plusz két év - semmiség)
nem ivott, nem dohányzott
futott rendszeresen
nagy családja volt, négy gyerek
beszélnem kellett róla,
hogy lássam, én még élek
hogy V. is lássa, hogy élek
áthívtunk egy kislányt játszani
megfőztem holnapra és holnaputánra
levelet írtam és telefonáltam
aki kérdezte, annak elmondtam,
hogy nem tudjuk, mi történt,
csak holtan esett össze
nem volt öreg, pont, mint én
pont februári
felhívtam a szüleimet,
a kertben voltak ebben a szép időben
aztán az anyját hívtam,
a fiúét, aki meghalt
beszél a másikon - nem ő vette fel -
egész nap beszél, mondták
mi mást tehetne
csak sír, csak beszél
egyetlen fia volt
sok telefon jön és nem tudjuk, mi a jó,
senki sem tudja
hogy jobb-e felhívni az anyát, akinek meghalt a fia
vagy jobb némán gondolni rá
nem eszik, csak sír
aztán majd enni is fog egyszer
és ha sokáig él, talán nevetni is még
mi is elmentünk sétálni még az este
a nagy döbbent sötét éjszakába
és ugyanolyan illata van a faleveleknek
és kinyílik az internetnek minden oldala
és ugyanúgy fő a karfiol a fazékban
és a mosáshoz ugyanannyi port kell adni
és az éjjeli sötétben az autók lámpával mennek
és a macska követeli a májat
és terveink vannak a jövő hétre
és blogot írok meg olvasok
már sosem ugyanúgy,
mert nem találkozunk már úgy évente négyszer
halászlé sem lesz a kertben főzve télen
a gyerekek majd nélküle nőnek fel
de megy tovább az élet

4 megjegyzés:

  1. Huh, mit is írhatnlék...

    Közeli ismerős volt? Részvétem, nektek is, a gyereinek is és... az anyjának is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. családtag volt, és az anyja egészen közeli és nagyon kedves, szeretett családtag... én sem tudok mit mondani, a gyerekeknek is szörnyű lehet, a feleségének is - de az anyjának valami egészen halálosan tragikus... ilyesminek sosem szabadna megtörténnie

      Törlés