2014. május 23., péntek

Elköltöztem!

Mármint papíron. Vagyis végre papíron is. Mert igaziból már majdnem ezer éve, de kerekítve is legalább húsz. Úgyhogy mostantól együtt lakom A.-val és a gyerekekkel is. Mármint immár papíron is. Persze, szerencsénkre nem egy papíron, hanem egy házban. És már szavazni is itt fogok vasárnap.

Ennek örömére hazafelé beszabadultam a piacra és vettem tíz palántát: hat teljesen különféle paradicsomot, három cukkinit és egy főzőtököt. Mindjárt ki is találom, hová ültessem őket. Muszáj, mert a fák és bokrok a buja virágzást követően most alig érlelnek néhány szem gyümölcsöt. Már amelyik érlel bármit is egyáltalán.... némi ribizli és meggy. A szilvák is és az egres is elpotyogtak mind egy szálig. A palántákon kívül vettem két hatalmas csokor kaprot is, azt egyszerűen, minden ültetés nélkül megesszük. Csak úgy, mint a másfél kiló epret - viszont abból holnap veszek még, hogy lekvárt is főzhessek. De azt nem szeretném mind gyalog, zacskóban hazasétáltatni, mert ez is eléggé összetört.

"A kantin unalmas volt, hatalmas, világos és tiszta - mint bármelyik munkahelyi kantin Norvégiában, így nem volt kedvük a kelleténél tovább ott tartózkodni" - írja Jo Nesbo. Ehhez képest V. azzal jött haza rögtön ebéd után az iskolából, hogy nagyon éhes, mert nem ebédelt, mert az ebédlőben meleg volt, büdös, az étel cseppet sem bizalomgerjesztő, így csak az uborkasalátát ette meg, ami viszont nagyon száraz volt. Hát... csak jó lehet norvégnak lenni, nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése