2014. január 27., hétfő

Pont úgy nézett ki

A mai úgy nézett ki, mint egy szép nap. A reggel hideg volt és illatosan tiszta, vigyáztam, hogy ne csússzak el a jégen, és nem is csúsztam el. Sütött a nap, a reggeli hideg enyhült délre és látszólag teljesen rendben volt minden. Az a kisírt szemű vékony lány bilincsen három rendőr által vezetve, az nem volt rendben persze, mert ilyet mégsem mindennap lát az ember, de a vonaton már el is feledkeztem róla. Este sétáltam még néhány száz métert - felhívott valaki, hogy talált egy macskát. Azt gondoltam, megnézem mégis, hátha. De persze nem ő volt - bár szívesen cáfolnám meg a korábban megosztott gyászhírt. Aztán végre elértem anyukámat telefonon - nem gyanakodtam, mert őt nem könnyű felhívni, mert otthon tartja, meg sokszor ha nála van, sem veszi fel. De most nem ez volt az ok, mint kiderült. Hanem hogy a baleseti sebészeten nem akarta azzal bosszantani a dolgozókat, hogy ő a hordágyon telefonálgat. Mert így is elég morcosak voltak és lassan dolgoztak, órákig feküdt ott a diagnózist követően is, mire begipszelték a lábát. Pedig nem voltak sokan (mint ahogy én hittem volna) És azért nem nekem szólt, hogy ott van, hogy én ne izguljak, úgysem tudtam volna érte menni. Ez mondjuk igaz, tényleg nem. Mint ahogy meglátogatni sem fogom tudni. Majd ápolom és főzök neki teát telefonon.

Azt sosem értettem - és egyre kevésbé - hogy az, aki igazán messze lakik a szüleitől (mondjuk több száz kilométerre) az ezeket hogyan oldja meg? Nálunk kocsival 30-40 perc... ha tudok vezetni. De most nem tudok. Tömegközlekedve 1-1,5 óra. Úgy sincs messzebb, csak arrafelé szar a tömegközlekedés. És A. péntektől külföldön konferenciázik egy hétig, a gyerekek menedzselése így is nagyjából kimeríti minden időmet, amit nem a konkrét kezelésekkel töltök. Még jó, hogy anyukám nem csak rám számít - mert rám most hiába. Szégyellem magam, hogy még erre sem vagyok képes.

5 megjegyzés:

  1. jaj... rátok jár a rúd. Jobbulást neki is!

    (a kérdésbe meg nem is merek belegondolni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, nem is azért írtam - nálunk is a család jó része külföldön él itt-ott, tudom, hogy ez milyen nehéz nekik is

      Törlés
  2. Nagyon s ajnálom, elcsúszott? Gondolom igen. Jó, hogy van más segítsége is, bár ő is segített neked és te most egyedül leszel a gyerekekkel, szóval neked sem lesz egyszerű. Meg tudod oldani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, de nem jégen, zárt helyen, lépcsőn. szerencsére a tesóm érte tudott menni és hazavinni, apám közel lakik hozzá, ő ápolja (vásárol, főz neki, stb) - én mondtam, hogy jöjjön hozzánk, legalább míg fekvőgipsze van - de persze nem akar, mert a kutya, meg a ház, meg a fűtés, meg ilyen izék (ismerem jól, tudom, hogy inkább szívességből jön át egy-két napra, ha egyáltalán átjön, nehogy megbántson)

      Törlés