2014. január 22., szerda

(nem akarok írni erről, de muszáj)

azon az éjjelen, amikor aztán reggelre kelve nem volt meg többé a vörös kiscicánk, én arra riadtam fel hajnali három körül, hogy azt álmodtam, hogy ugrándozik, aztán egy fenyőfa alatt fekszik, a bundáján pedig legyek vannak, felemelem, de már nem él. reggel is az álom hatása alatt voltam (csak A.-nak mondtam el az álmot, a gyerekeknek nem, és nem írtam le ide sem, babonából, nehogy igaz legyen), a szokottnál korábban keltem és szaladtam az ajtóhoz, hogy végre beengedjem a cicát. de nem jött akkor és nem jött azóta sem.

ma csöngetett az utcából valaki, (fél órával korábban hallottam, hogy valaki a közelben sikoltozik, ő volt, amikor rátalált) orrán sállal, hogy a mi cicánk lehetett, akit megtaláltak és hogy megnézem-e. már karácsony óta érezték a szagot, de csak most találták meg, honnan jön. nem néztem meg. és a gyerekeknek sem mondtam el. nem is fogom. és nem sírok és nem csinálok úgy, mint akinek fáj a szíve, mert épp megszakad. inkább higgyék azt, hogy hűtlen lett vagy elrabolták, de valahol boldogan dorombol. ma két hónapja veszett nyoma. hihetetlenül szomorú vagyok.

5 megjegyzés: