2014. január 26., vasárnap

A hétvégén

Írtam egy őrjítően profi fellebbezést és bízom benne, hogy hatásos lesz. Aztán segítettem plakátot tervezni, amely a szelektív hulladékgyűjtést kívánja népszerűsíteni, magyarázni - képben és szövegben egyaránt. Nem azért, mert én is benne vagyok, de szerintem nagyon jól sikerült az is. Aztán főztem (rakott kelt, de nem raktam össze, külön volt rizs, hús, kelbimbó, tejföl), mégsem sütöttem meg a réteseket (sem az almásat, sem a túrósat, sem a káposztásat, a meggyesről már nem is beszélve - majd holnap) Megfőztem viszont már ma holnapra a babot. Akkora babokat vettem a piacon, hogy kettő már sok belőle egyszerre a kanálra. Aztán még gyalogoltam is (állapotomhoz viszonyítva) jó sokat (5 km/egy óra... nem kell vihogni, lesz majd jobb is). Végül a hó is esett, nem több egy centinél, de a hidegben megmaradt, úgyhogy most úgy néz ki, mintha tél lenne. Mintha tél lenne, egy kevéske hóval. Meg elolvastam néhány Sarkadi írást (kisregényt? novellát?) Szeretem, csak a könyv nagyon büdös (antikváriumban vehettem, nem mostanában, és megtaláltam benne idegen emberek levelezését postai levlapon még 1985 márciusából, mely szerint jól vannak, az influenza idén elkerülte őket, és a levélíró szerint a gyerekek is sokat gondolnak a címzettre, csak nincs idejük írni, mert mindig dolgoznak (hiszi a piszi, egyszerűen csak nem akartak írni). Akkoriban egy postai levlap eljuttatása Kecskemétről Budapestre pontosan egy forintba került, jócskán emelkedtek az árak, mert a levlapra nyomtatott 60 filléres bélyeg mellé fel kellett ragasztani egy negyven filléreset is. Ez utóbbi bélyeg a százas postahivatalt ábrázolja, nyilván a kor büszkeségeként, százemeletes betontömb, szerintem az Ecseri útnál. A novellák még ennél is régebbiek: az 1950-es - 1960-as években íródtak. És az egyik egy TSZ elnök bűnösségéről szól. A fellebbezéshez (és az azt követő időszakhoz jól jön a drukkolás, ha ráértek sok munkátok mellett, szívesen veszem az ilyesmit). Szeretettel csókol rég látott bloggeretek, martine.

2 megjegyzés: