Mivel már régebben rájöttem, hogy egyáltalán nem csak ezen az egyetlen napon öregszem, viszont kizárólag ezen az egyetlen napon kapok ajándékot azért, mert hajlandó vagyok behódolni a természet törvényeinek, akárhanyadik születésnapom közeleg is, mindig örömmel várom.
Idén, a sok egyéb megszokott apróság mellett (mint például kincsek, gyémántok, aranyak, rubintok, selymek, brokátok és egyéb értéktelen csecsebecsék) egy kicsit különlegesebb dolgot is szeretnék kapni.
Egy izét. Egy olyan univerzális csodabigyót. Most persze biztosan csodálkozni fogtok, mert első hallásra ki a fene akarna ilyesmit, de istenbizony, nekem egy használt is jó lenne, ha még jól működik. Egészen pontosan megnevezve a dolgot, vérszemet szeretnék kapni. Nem tudom, elég lesz-e egy vérszem, vagy páros szerv ez is, inkább kérek egy párat belőle, hogy biztosan hasson. Alkosson, gyarapítson. Na jó, azt ne. Fogyasszon. Még sosem láttam ilyen vérszemet, de hallomásból jól ismerem. És figyeljetek jól, mert ha kiemelem nektek a szövegkörnyezetből és beleillesztem egy másikba (ebbe a blogba, ni), fogadjunk, hogy ti is akarni fogjátok, mert ez mindenre jó. Mert ilyeneket hallok (és bizonyára halljátok ti is, csak még sosem jutott eszetekbe, hogy akár nektek is lehetne, ha nagyon akarnátok):
"Mindig utáltam futni, de aztán vérszemet kaptam, és ma már ki sem bírom napi minimum 20 kilométer futás nélkül"
"Sosem sportoltam, de egyszer elmentem egy edzésre, aztán vérszemet kaptam és mostanra a napi két edzés is kevés"
"Csak egyetlen napig akartam kipróbálni ezt a diétát, de aztán vérszemet kaptam, és már évek óta nem eszem semmit"
"Mindig takarítónő járt hozzánk, de egyszer megbetegedett, kénytelen voltam én takarítani, aztán vérszemet kaptam, lemondtam a csajt, azóta ragyog itthon minden."
Nem tudom, vannak-e vérszemtípusok, mármint hogy melyik mire jó, ha többféle is létezik, akkor én nem azt szeretném, amitől mindig olvas az ember, mert azt tudok vérszem nélkül is (persze, csak ha optimálisak a fényviszonyok), szóval, nem annyira egy kultúrvérszem kéne, hanem leginkább egy sportvérszemre lenne szükségem. És tökre belátom, hogy kellhet másnak is, de stipi-stopi, az első jól működő vérszemet én kérem! A születésnapomra.
P.S.: sem a használt, sem az új politikai vérszemeiteket nem kérem, azokat inkább dobjátok ki, nagyon veszélyesek tudnak lenni!
Nincs a birtokomban, de ha szembe jönne velem, kiabálok és a Tiéd lesz.
VálaszTörlésIsten éltessen! Ma is, nem csak a szülinapodon!
Köszönöm, előre is!
VálaszTörlésAz én szülinapom még soká lesz, de fogyasztós vérszemet én is akarok, szólj, hogy hol leltél rá!
VálaszTörlés