Jó ebédhez szól

Van, hogy hozok magammal ebédet (amikor 5.30 helyett sikerül már 5.00 előtt felkelnem, vagy amikor olyan étel van otthon készen, ami melegítve is jó, belefér a dobozkába, de önállóan nem jön ki belőle, vagyis nem folyik, nem ragad, stb.) - de ritkán állnak össze úgy a csillagok. Amikor nem hozok, akkor időnként elmegyek valahová ebédelni, mondjuk a sarokra. Nem mondom, hogy ez álmaim étterme, de legalább abból a szempontból mesés, hogy az egyik ebédosztólány kiköpött Mary Poppins. Mary Poppins pedig a nem csekély mennyiségű ellenszenves tulajdonságaival együtt is nagy becsben áll nálam. Annyira, hogy amikor még kenutulajdonos voltam, akkor Mary Poppins volt a kenum neve. Aztán ellopták. Szóval, elmentem ebédelni M.P.-hoz a sarokra. A kollégáim nem ott esznek, és ez sem elhanyagolható szempont az étteremválasztáskor, így ebéd közben többnyire csendben eszem az idegenek közt. És hallgatózom. Ma két nő ült két asztalnyira tőlem. Az egyik háttal nekem, és egy szót sem szólt, csak bégetett. A másik arccal felém, és folyamatosan beszélt. Hangerejéből ítélve nagyjából az egész teremnek szánka a mondandóját. Szavait tekintve nem, de a tartalmat és az indulatokat tekintve pontos idézet következik:

"...nagyon rusnya! Én nem tudom, hogy lehet valaki olyan idióta módon kövérsovány, mint ez a nő, ez borzasztó, hogy milyen ostoba, és ahogy az aszotthájas kezeivel kalimpál, és nem ért semmit ebből a kibaszott világból, tudod, férjhez is úgy ment, hirdetésre, én nem tudom, miféle vaksi az a barom férje, hogy elvette, hát hogy néz ki egy ilyen törpelangaléta, és tudod, hogy koszos, szennyes mindene, én náluk sosem voltam, ugye nem is mennék, még ha hívna is az a vénfiatal kis kurva, hát, de el tudom képzelni, hogy milyen szörnyű lehet ott minden náluk, hogy bizonyára ragad a tetves  fürdőszobájuk a kosztól, esküdni mernék rá így látatlanban is, hogy a csorba tükör össze van köpködve, nem flancos fogkrémmel persze, mert sosem mosnának fogat azok a fogatlanhiénák, és képzeld, még valami hernyó kis gyerekeket is csinált neki az az őrült, komolyan, az ilyenektől én azonnal elvenném, hát hogy képzeli, hogy majd az ő nyomorék kis fiókájával jár együtt más gyerek egy csoportba, és tudod, ahogy azok rinyálnak, a hangjuk, na, az borzasztó, az a csipegődörmögés, és ahogy ott nyalják-falják egymást, az gusztustalan, én nem tudom, az kivel feküdt le a mit sem érő kis díszdiplomáiért, de nekem ugyan nem kéne, ha elfajzott férfi lennék se, na, még csak az kéne, egy ilyen repedtsarkú, hogy az mit összebájolgott a nyálas modorával megint a főnöknek, annak a gyengeelméjű kurafinak, hogy annak a felesége is egy kopasz nyakú vak tyúk, hát mit gondol a nemlétező tyúkeszével, hogy az a bájgúnár szemétállat majd nem csal meg egy ilyen nyaffadtsenkit, annak sincs annyi esze sem, hogy észrevegye maga körül, mi történik, hát komolyan, én nem értem, mert az a féleszű szomszédja már figyelmeztette nemegyszer, de persze annak is fontosabb pletykálkodni, mint a maga háza táján söpörni, pedig volna mit, mert annak a gyerekei is huligánstricik, azok nem köszönnek, de nem ám, csak mennek a fennhordott orrukkal, tiszta pattanás mind, mintha a szappant még fel sem találták volna... ... de tudod, azt gyűlölöm benne a legjobban, mert én megvetem az ilyet, hogy senkiről nincs egy kedves, egy jó szava, emiatt utálom még a fajtáját is"