Az ésszerűség határai többnyire viszonylagosak, képlékenyek, esetlegesek. De vannak olyan kivételes pillanatok, amikor ezek a határok nagyon markánssá és jól láthatóvá válnak. Feketén a fehéren.
Este hó esett, éjjel is hó esett, elég hideg volt hozzá, hogy meg is maradjon. A városban a hómunkások a főbb közlekedési útvonalakat tisztítják meg elsőként, így semmi csodálkozni való nem volt azon, hogy már az utca park felőli járdáját sem tartották elég frekventáltnak ahhoz, hogy elkotorják a havat. Jó is volt így. De a lábnyomokból ítélve nem is sokan tették még be a lábukat kora reggel a parkba. Még kitaposva sem voltak az utak, csak néhány kósza lábnyomot követtem, sokszor szűz havat ropogtattam a lábam alatt, néha talán kicsit le is tértem a valódi útról, mert bár minden reggel erre járok, más így a park, mások az összehavazott fák. A hó a kutyákat nem zavarta, és a futókat sem zavarta, én pedig kimondottan élveztem a puha fehérséget. És hogy örülnek majd a gyerekek, ha kijutnak hógolyózni, szánkózni! Néhány száz métert tettem meg a játszótérig, alig találkoztam valakivel.
A játszótéren viszont nagy volt a nyüzsgés: három zöld ruhába öltözött ember söpörte, kotorta, takarította buzgón a havat a park közepén lévő játszótér fekete aszfaltútjairól. És van más is más fekete, mint a Bodri kutyának az orra hegye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése