Lepaktáltam az ellenséggel

Á.: miért beszélgetsz mindig a lányok anyukáival???
én: nekem tök mindegy, hogy egy lánynak vagy egy fiúnak az anyukájával beszélgetek, ha rokonszenves...
Á.: de nekem nem mindegy!
én: pedig sok érdekes dolgot tud meg az ember a lányok anyukáitól is
Á.: például?
én: például azt, hogy hasonlóan beszélnek a lányok a fiúkról, mint te itthon a lányokról
Á.: én nem beszélek lányokról itthon
én: na, hát így, mintha nem is járnátok egy osztályba fél éve...
Á.: de például hogyan?
én: ők sem használják a fiúk nevét.... csak annyit mondanak, az a rövid hajú gyerek.... az egyik... nem tudom, melyik...
Á.: mit csináljak, ha a lányok nem túl érdekes lények?... remélem, fiú húzott karácsonyra
én: pedig a lányok nagyon gondos ajándékkitalálók szoktak lenni!
Á.: na persze! nekem nem is kell ajándék egy lánytól


Csak mondom, hogy azalatt a jó másfél óra alatt, míg az aulában vártam Á.-t (mert először nem jött, aztán kiderült, hogy elhagyta a szekrénykulcsát, aztán az meglett, de nem tudta hirtelen, hogy hová rakta le, amit bele akart tenni...), volt alkalmam megfigyelni, hogy sok tekintetben pont ugyanolyanok a fiúk, mint a lányok, ráadásul azt is láttam (nem kicsit meghökkenve), hogy az osztályukból a körülöttem megforduló 10-12 gyerek közül (akiknek az anyukáival is beszélgettem) legalább tíz elhagyott valamit aznap: R. a melegítőfelsőjét, és mikor a szülei ezzel szembesítették, azt kérdezte mosolyogva: tényleg? A. a tornazsákját, amiért negyedórával a távozásukat követően jöttek vissza, pedig már előtte is fél óra hosszat pakolásztak az apukájával (vele is beszélgettem, nemcsak lányokéval, nemcsak anyukákkal), L. pedig nemes egyszerűséggel a teljes kabát - sapka - sál -kesztyű készletét hagyta el valahol, de ahelyett, hogy elment volna megkeresni, a padon ülve forgatta a szemeit és azt mondta az anyukájának: értsd már meg, hogy nem tudom, hogy hol van - vagyis éppen úgy viselkedtek, mint ahogyan Á. szokott viselkedni hasonló helyzetekben (azaz naponta százszor).