A hozzám illő foglalkozás

Átgondoltam újra a dolgot. Azt hiszem, mégiscsak erdésznek kellett volna inkább mennem. Hajnalban kelnék (de nem annyira hajnalban, mint most!), ennék egy kis sült szalonnát hagymával, aztán felvenném az erdőjáró darócruhámat és a hétmérföldes bakancsomat, felkapnám a hátizsákomat, a nyakamba akasztanám a távcsövemet, és mennék toronyiránt hegyen-völgyön. A távcsövön szigorúan mókusokat, baglyokat, rókákat és egyéb szelíd lényeket nézegetnék, ha megszomjaznék, a forrás felé venném az utam, aztán kora délután haza. Gombát szednék (ismerném mindet nyilván), meg kazalnyi illatos füvet, meg piros és kék bogyókat. Jól lejárnám a lábam, hiszen arra való, nem lógatásra. Az orrom sem, így nem lógatnám azt sem. Meg hát okom sem lenne rá, boldog remete lennék (családos remete persze, a gyerekeket nem adom egy másik életemben sem, sőt, lenne még, hogy zsivajogjanak az asztal körül). Macska is lenne persze. És az erdészéletemben a kutyákat is szeretném, lenne néhány vidám, bohókás vizslám. És lefeküdnék aludni napnyugtakor. Igen. Na jó, talán blogot is írnék néha.