vademberek a civilizáció küszöbén

Az erdőből visszatért vademberek szelídek, nem támadnak ránk. Csak furcsák kissé. Á. például elveszett. Nem, nem a táborban, nem az erdőben, hanem már itt nálunk, hazaérkezés után. Kimentünk eléjük a buszhoz, úgy ötven - száz méterre tudtam leparkolni a busztól, az iskola mögött. Megérkeztek, leszálltak, megölelgettük őket, összeszedtük a csomagjaikat, megkérdeztem Á.-tól, mitől csurom vizes a bőröndje, azt mondta, nem tudja, aztán elindultunk az autóhoz. A. ment a gyerekekkel előre, én kicsit utánuk, mert még a busznál elköszöntem az összes tanító nénitől. Mikor odaértem, A. és V. a kocsi mellett álltak, Á. sehol.

én: hol van Á.?
A.: nem tudom, velünk nem jött...
én: nem jött veletek????
A.: nem, én nem láttam
V.: én sem
én: a busznál sincs

visszamentem először én V.-vel, aztán A. is. Á. nincs sehol, senki sem látta. Kiabálunk, keressük, megnézzük az iskola bejáratánál, a parkban, kérdezzük az osztálytársakat, szülőket, tanítókat - a buszon még ott volt, mondják. Igen, tudom, találkoztunk vele. De hol lehet most??? A.-t otthagyjuk hátvédnek, én kocsival hazajövök V.-vel és a csomagokkal, közben figyelem az utcákat, hátha meglátom Á.-t. Meg is látom az utcánkban, már nem jár messze a házunktól baktat az út szélén hátizsákkal, dudorászik és focizgat, hóna alatt palack.
Megállok mellette:

én: hol voltál????
Á.: a bőröndömet kerestem
én: de hát az nálunk volt
Á.: én nem tudtam, azt hittem, a buszban van
én: de hát még azt is megkérdeztem, miért vizes...
Á.: azt elfelejtettem
én: és miért jöttél el szó nélkül?
Á.: azt hittem, eljöttetek már
én: azt hitted, otthagytunk????
Á.: igen
én: hogy értetek mentünk, aztán eljöttünk nélküled
Á.: igen... miért ne???

aztán hazaértünk, Á. sértetten felvonul a szobába, még vagy fél óra hosszat jönnek a telefonok, sms-ek az aggódó szülőktől, meglett-e Á. igen, köszönjük, elindult egyedül, mert azt hitte, otthagytuk.

Sütöm a pizzát ebédre, közben kérdezgetem őket erről - arról, például arról, hogy:

én: fürödtetek mindennap?
Á.: én első nap nem
én: miért?
Á.: mert nem tudtam, hogy lehet

én: látom,hoztatok haza még teát (instant izé, mert vízből nem isznak eleget)
V.: igen, hoztam
én: jó lesz máskorra
V.: nem hiszem, mert teli ment esővízzel
én: és azt miért cipelted haza?
V.: hogy ne higgyétek azt, hogy mindet megittuk

megsül a pizza, megterítünk, vágok mindenkinek. Á. elvesz egy szeletet és a tányérjával elvonul a konyha sarkába állva eszegetni

én: hahó! asztalnál szoktunk ebédelni
Á.: jaaaaa (és visszajön)
V.: a táborban nem így volt
én: nem? hát hogyan?
V.: másképp
én: másképp?
V.: igen, ott még a virslit is kézzel ettük (ja, épp úgy, mint mi az ókorban)

én: meséljetek már valamit!
V.: nem volt semmi
Á.: megnyertük a zsinórlabdát
V.: és képzeld, csak fürdőruha volt rajtam és kalap, amikor jött a jégeső
Á.: elolvastam három könyvet, meg amiket vittem
V.: hoztam csokit is neked, meg ajándékokat
Á.: én nem hoztam semmit
A.: csak egy mázsa homokot a bőröndjében
Á.: mert nem volt szennyeszsákom
A.: és a sakk-könyvét vizes törülközőbe csavarva
Á.: mert nem találtam zacskót

kipakoláskor megtaláltuk mindhárom (!) összehajtogatott tiszta, élénk sárga szemeteszsákját, amit szennyesnek, vizes ruhának adtunk: egy a neszesszerben, kettő a táskában szabadon
A.: hogy nem láttad?
Á.: ja, én nem belenézve szoktam pakolni

én: V., mosd meg a lábadat
V.: nem érdemes
én: nem???
V.: nem, úgyis mindig koszos lesz

V.: és volt ott egy Gizinéni, aki ott él, az azonnal elfogadna kislányának, mert amikor odaértünk és megcsinálta a szobánkat, én köszöntem meg egyedül! Azt mondta, jövőre is vár...

... és voltak csodaszép zöldszemű legyek, fekete-sárga csíkosak, és nagyon csípősek, szörnyűek voltak, csak a nagy zöld szemük nagyon szép...

...és most meg ott alszanak mindketten a nagyszobában a szőnyegen,  Á. félig az asztal, V. félig a fotel alá becsúszva... pont a civilizáció küszöbén