Egy - amúgy az alábbi téma taglalásától merőben eltérő céllal összejött - társaságban ülök, tátott szájjal dermedve kővé a döbbenettől. A társaság tagjai 20 és 50 közt lehetnek, végzettségüket tekintve: egy matematika - fizika szakos tanár, egy biológia - földrajz szakos tanár, az előbbi személy felesége, épp első gyermeküket várják, egy közgazdász fiú, egy közgazdászhallgató lány, egy tanító és gyógypedagógus végzettségű nő, és én. Szó esik sok mindenről, és gyakorta meg-meghökkenek ebben a társaságban, de naivan azt hiszem így ebéd előtt, a nap felénél, hogy nagyon nem fognak már tudni meglepni. Arról folyik épp a szó, ki mit szokott ebédelni, főként a McDonalds-ot elemzik: általánosan vallják, hogy a szendvicsek szarok, de a sültkrumpli isteni, és a fagyija is jobb, mint a cukrászdáké. Ezen nem lepődöm meg, sokféle ízlés létezik, az enyém épp másmilyen, de hát na és. Egyszer csak a tanító - gyógypedagógus azt mondja: "Azt hallottam, hogy a mai gyerekek májszerkezete már megváltozott. Így ők meg tudják már gond nélkül emészteni ezeket a mekis kajákat. Ha én mindennap megenném, én belehalnék, mert én még egy előző generációhoz tartozom, de ők már gond nélkül feldolgozzák. A módosult májszerkezetük miatt. Kutatások kimutatták." Nem viccből mondja, tök komolyan. Nem is nevet senki, komolyan elgondolkodnak a hallottakon. Ez marhaság - bukik ki belőlem - de a többiek az információ megcsócsálását követően bőszen helyeselnek, hogy így lehet. Mert az már egy új generáció, egy mekis generáció. Már másmilyenek. Alienek, vélem vigyorogva. De senki sem mosolyodik el, mert ez komoly téma. Tudományos.
Igazából azt hiszem, nekik viszont az agyszerkezetük lehet módosult. Szivacsosan, hogy minden marhaság belemehessen és felszívódhasson benne gond és erőfeszítés nélkül. Szerencsére A. itthon velem ért egyet. A gyerekek májszerkezetét nem vizsgáljuk, inkább valódi ételekkel tápláljuk őket, hátha még ők is valódi emberek, dacolva a mekis - szivacsos korszellemmel.
Öhmmm, az enyémeké biztos nem, mert évente egyszer, gyereknapon mekizünk, ha mekizünk...
VálaszTörlésDe akkor ezek szerint még nagyobb bűnt követek el a májuk ellen mert, hogy az övéké nem megváltozott szerkezetű. Ajjaj.