2011. június 27., hétfő

Vakáció 3.0

Á. táborban van, vagy legalábbis egy táborféle helyen, egy egész hétig. Még sosem aludt sehol nélkülünk, vagyis tavaly a nagymamáknál egyszer-egyszer egy-egy éjszakát, de azt is együtt V. és ő. Most meg száműztük egy hétre. Vasárnaptól vasárnapig. Messzire! Remélem, jól érzi magát! Én izgulok is, aggódom is, hiányzik is, de persze mindezt tilos bevallani, mert A. kinevet, V. pedig elszomorodik. A blogtól nem számítok egyikre sem, így leírom. Á. szerencsére utál telefonálni, így vele semmiképp nem tudnám megosztani a féltésemet.

Á. gondoskodott azért arról, hogy néha-néha úgy tűnjön, mintha itthon lenne:

reggel, mikor a mosógépet bepakoltam, a rövidnadrágjából kiráztam egy fél szemeteslapátnyi (nem túlzás!) homokot, két csomag, világszabadalomként is eladható még bontatlan csomagban lévő, de már koszos papír zsebkendőt, tisztázatlan eredetű csokipapírokat,

a gyerekszobában nyaralása alatt is zavartalanul folyik néhány végtelenített sakkparti a puha- és a keményállatok közt, a sorsolások és az eddig lejátszott játszmák pár kötegnyi papíron ott hevernek a táblák közt,

a gyerekszobai olvasófotelban van vagy húsz kötet, az indulást megelőző utolsó pillanatig olvasott könyv - nincs kétségem afelől, hogy hazajövetelkor még köszönés és kézmosás előtt szeretné őket befejezni vagy újrakezdeni és befejezni...


V. számára ez az első, Á. nélkül itthon töltendő hét. Úszótáborba jár reggeltől délutánig, de délutántól reggelig egyedül gyerek itthon. Nagy változás a múlt heti négygyerkes nyüzsgés után!

V. tegnap óta kiolvasott két igazi könyvet ("nincs benne sok kép, azok is csak fekete-fehérek!"), már kikészítettem neki az újabbakat. Azt mondta, neki Á. elárulta, hogyan olvas olyan gyorsan - "csak fentről lefelé végig kell nézni az oldalt" :) (néhányszor már elképesztett a 600 oldal/ fél nap tempójával, de nem tört meg a keresztkérdések súlya alatt, részletesen tudja, mit nem olvasott el)

V. viszont (még) végigolvas mindent. És lelkesen beszámol róla. Imádom hallgatni, ahogy mesél a könyvekről, úgy adja elő a sztorikat, hogy az arcán követhető képekben minden, amit mond. És épp most tetten érhető a pillanat, ahogy megszereti az olvasást! Mert tudni tudott már ötévesen is - Á. féltékeny kommentárja szerint: "Jobb későn, mint soha!" - de megszeretni most szereti meg igazán.


8 megjegyzés:

  1. Jó kor ez! Még van idejük kedvükre olvasni -amit csak akarnak!

    (Észrevettem a részleteket is: öt évesen olvasott?
    Kérdezgetett és egyszer csak tudott? Meséld el kérlek!)

    VálaszTörlés
  2. Elég erős nyomás alatt volt szegény V., Á. ugyanis 3,5 éves kora előtt kezdett olvasni és ezt tekintette normának, vagyis természetesnek vette, hogy a húgának is olvasnia kell mihamarabb... egyébként Á. már V. újszülött korában is cipelte hozzá a könyveket, hogy olvasson neki. Mondtuk, hogy V.baba nem tud még olvasni, mire Á. azt mondta: De tud! Mindezek után hiába bizonygattuk nekik, hogy akkor is elvegetálgat valahogy az ember az életben, ha csak az iskolában tanul meg írni, olvasni, számolni....

    VálaszTörlés
  3. Nálunk a fiúk, három évesen kezdtek...
    beszélni. :-)

    VálaszTörlés
  4. Azt hiszem, egyetlen munkáltató vagy egyetem, vagy nő/férfi sem az alapján válogat a lehetséges jelöltek közt, hogy hány éves korában tanult meg beszélni, olvasni, stb. Szerencsére a szobatisztaság kezdetét sem nézik :))) mert Á. arra kerek perec kijelentette, hogy nem érdekli a téma :) pedig körülöttünk már mindenki szörnyülködött, és lassan én is kezdtem aggódni

    VálaszTörlés
  5. Csodásak Martine!

    Örülök nagyon, hogy VÉGRE megmutattad őket!
    Ugye nem is olyan pocsék érzés pucccérkodni kicsit??? ;-)

    VálaszTörlés
  6. Hát, nem váltok át ezentúl sem fotóblogra, akkor már inkább a gasztro :D

    VálaszTörlés
  7. A korábban olvasottak alapján, azzal sem buknál meg!

    VálaszTörlés