Ezen a hétvégén sátorozni vittük a gyerekeket. Mentségemre szolgáljon, hogy úgy emlékeztem, sátorozni kifejezetten vidám és jó dolog. A gyerekeknek is ezt mondtam. Most dolgozhatok majd azon, hogy ismét szavahihetővé váljak a szemükben. Mert elalvás előtt féltek, elalvás után fáztak, ébredés előtt rosszat álmodtak, ébredés után pedig ismét fázni kezdtek.
Ott ronthattuk el, hogy előtte egész nap jól érezték magukat: cseresznyefára másztak, onnan cseresznyét szedtek, tüzet piszkáltak bottal, pörköltet főzőkanállal, lehetett más gyerekekkel csapatokba szerveződni, lemehettek a pincébe, ahol rettentő hideg volt, meg fel a padlásra, ahol száz év izgalmas porában hempergőztek, lehetett olvasni, sakkozni, málnázni, eprészni, botokkal harcolni, felnőtteket követni, előlük elbújni, slaggal fröcskölni, virágot hajba tűzni, szöcskét fogni, madarat megfigyelni, faluban sétálni, fűben heverészni, kis tűzön szalonnát sütni, embernyi máglyát félve csodálni, csillagos ég alatt, sötétben fogócskázni... mindezt a jókedvű kifulladásig. És meleg volt, nagyon meleg.
És itt következett el, hogy a sátorba tereltük őket alvás céljából. De nem így kellett volna szervezni a napot! Mert amikor nekem gyerekkoromban jó volt sátorozni, akkor előtte 20-30 kilométert kellett gyalogolni hegyen-völgyön szélben, napon, esőben, néhány szelet kenyérrel, vízzel oltva éhet, szomjat, cipelve a sátrat, a hátizsákot, a kulacsot, a térképet, így mire holtfáradtan végre odaértünk a táborhelyre, összeillesztettük a dögnehéz sátrunkat, szereztünk több száz karcolást és szúnyogcsípést, addigra nagyon-nagyon jó volt végre sátorozni.
Most meg? Az élvezetek csúcsán, egy csodálatos nap után mi következett?
Az, hogy az időjárás nem volt tekintettel programunk jellegére. Nem volt tervbe véve, hogy az év majdnem legrövidebb éjszakáját az időjárási elemek átminősítik az év, de legalábbis a nyár egyik leghidegebb, egyik legszelesebb és ezért az egyik leghosszabb éjszakájává. Mert alighogy behúztam a zippzárat, olyan erős, viharos szél kerekedett, hogy majdnem lesöpört minket a fennsíkról, ahonnan csodás volt a kilátás, míg ki akartunk látni, de behunyt szemmel már nem tűntek olyan jónak a kilátásaink. A sátrat csak azért nem kapta fel, mert jól beszalonnázva feküdtünk benne, aztán elkezdett esni az eső is és a nappali nagyon melegből hirtelen nagyon hideg lett. És nagyon kemény a föld, és nagyon mozgékony a sátor és nagyon hosszú az átvacogott éjszaka. Nekem is.
Reggel V. azt mondta, jobb volt a kertünkben sátorozni tavaly A.-val, mert akkor vittek ki paplant is. Á. azt mondta, hogy ő előre megmondta, hogy nem szeret sátorozni, és most láthatjuk, hogy tényleg. Én azt, hogy jövünk máskor is! A. pedig azt, hogy most inkább ne hergeljem őket.
...hát igen. Nálatok tényleg "nem történik semmi"!
VálaszTörlésÉpp csak zajlik! Isteni! :-D