Nem vagyok rá büszke, de a technikai érzékem/tudásom meglehetősen szűk spektrumon mozog, nagyjából úgy jellemezhetem, hogy nagy szerencse, hogy nemcsak azokat a dolgokat szabad kezelnem, aminek értem is a működését, mert maradhatnék a fakanálnál. Ennek ellenére vannak a világban nekem alárendelt technikai eszközök, pld. telefonok. Mivel semmiképp sem vagyok egy telefun, az enyém egy tök egyszerű cucc - de azért lehet rádiót hallgatni rajta, meg fényképezni vele a telefonáláson kívül. Talán mást is, én csak ezeket használom.
A baromi egyszerű telefonom kb. két hete egyszer csak elromlott. A töltőre hárompercenként visszakéredzkedett, a hívások, sms-ek nem jöttek át, ha én kezdeményeztem hívást, a kicsöngést követő ötödik másodpercben lefagyott, képernyő elsötétült vagy kimerevedett, lefagyott, hívás többé se ki, se be. És folyton kokettált a rádiókkal, hangfalakkal, csipogott, mint az őrült, ráadásul a hangpostám már kitörölt üzeneteiről is 50-60 értesítés jött naponta.
Tanácsokat kértem.
Akkucsere. Nem változott semmi, a másik telefonom ezzel az akkuval vidáman járt, ezt meg az új tartozék sem derítette job(b) kedvre. OK, venni kell egy másikat. Majd - különböző okok miatt a majd az minimum néhány hét.
Kínomban a munkahelyemről vonalas telefonon péntek délután felhívtam a szolgáltatókisasszonyt a feketedobozban, hogy legalább azt mondja meg, egyáltalán létezik-e ilyen hiba. Jelszó híján (nincs nekem őhozzájuk jelszavam) csak valami egyszerű programot tudott lefuttatni valahol ott őnáluk, és azt mondta, nincs mit tenni, náluk hiba nem található, az én telefonom a rossz, csere szükségeltetik. Beletörődtem már korábban, még csak el sem szomorodtam, hogy nem tudott segíteni.
Csakhogy!
CSAKHOGY!!!
Csakhogy a telefonom azóta jó. MEGJAVULT. MŰKÖDIK. Hibátlanul, lefagyástalanul, egy feltöltéssel minimum egy napig működik. Lehet vele telefonálni oda-vissza, sms jön és megy, fényképezés OK, rádiót még nem mertem...
És örülök én, csak nem értem.
Remélem, nem tőlem várod a magyarázatot?! ;-)
VálaszTörlésKézenfekvő lenne, hiszen más nem jár erre - de nem :) megelégszem azzal, hogy működik... csodás távgyógyító hatalmamnak köszönhetően, amellyel ezúttal telefonon át értem célt :)))))
VálaszTörlésTávgyógyító is vagy??? :-DDD
VálaszTörlésHáááááát... meg lehet próbálni. És ebben az esetben magamtól is eltávolodnék egy időre :D
VálaszTörlés:-D
VálaszTörlés