Nos, tegnap apámat hazaengedték este tízkor a kórházból. A tesóm érte ment - én ennyit tudtam. Utána egy fél szó üzenetet nem kaptam egyiküktől sem, hogy mi történt, mi a diagnózis, mit kell csinálni. Éjjel egyig vártam, aztán lefeküdtem.
Felkeltem hétkor, hogy a tesóm hozhassa anyukámat és természetesen próbáltam elérni a tesómat és apámat is némi információmorzsáért - reggel kilencig sikertelenül. Aztán elértem a tesómat, akkor ébredt, mondta, hogy semmiről nem tud semmit, ő a mentőakció után hazament aludni. A zárójelentésrt nem nézte meg, a további teendőkről nhem gondolkodott. Apám végül hasonlóan nyilatkozott: trombózisa volt, kapott valami papírokat, de nem nézte még meg, kapott recepteket, majd kiváltja (náluk a faluban szombaton ez természetesen lehetetlen, minimum a szomszéd kisvárosig kellene utaznia, ez kocsival is kétszer fél óra minimum, tömegközlekedéssel minimum fél nap - beleszámolva azt is, hogy a buszmegállóig lesétál(???) - trombózisos lábbal? Nem kérdeztem meg, hogy képzelte)
Anyukám (szerencsére) nem emlékszik semmire a tegnapiakból - na, de nyilván nem hagyhatom ott, hogy apám etesse, gyógyszerezze, vigyázza - szóval most kiautózom (drukkoljatok, hogy a ne álljon meg útközben az autóm - elhoztuk a szerelőtől, de kábé annyira bízom benne, mint a magyar kormányban... na jó, nem, a kocsinak még azért megszavazok egy esélyt arra, hogy ha alacsony szinten is, de funkcionálisan működjön). Szóval, kiautózok, viszek kajákat, hogy ne apám főzzön, elmegyek és kiváltom a gyógyszerét (közben imádkozom, hogy az erdő közepén semmiképp ne hagyjon cserben az autó), visszaviszem neki, aztán legalább hétvégére hazahozom anyukámat - de hétfőn egész nap nem leszek itthon, vagyis vasárnap este nagy valószínűséggel vissza kell vinnem... de ezt még meglátom.
Apám még lesokkolt azzal telefonon, hogy akkor odaadja anyukámnak a recepteket - remélem, erről sikeresen lebeszéltem (hogy jutott egyáltalán eszébe??? anyukám kb fél percig emlékszik valamire) és nem arra érek oda, hogy a recepteket két komplett ház és a hozzájuk tartozó földek és legelők bármelyikén, bárhol kell keresgélnem.
Gondolom, hogy nem sok férfi olvassa rendszeresen a blogomat, meg tudom, hogy ezzel még sztereotip is vagyok, de ha mégis eljut néhány olyan emberhez a kérés, aki amúgy hasonlóképp viselkedik általában, mint az apám, az öcsém (vagy mint általában A. és Á. is): szóval az információátadás, a családtagokkal való kommunikáció, a tájékoztatás nem az ördög találmánya és trükkje, lehet élni vele még azelőtt, hogy a másik (a többi) érdekelt fél a falat kaparja idegességében, hogy mi a frász van már. Amúgy persze természetesen örülök, hogy apám hazakerült.
