emberterv

Szép karácsonyi menüt írtam néhány napja, de szinte semmi sem valósult meg belőle, mert nem úgy, nem akkor és nem annyira voltunk éhesek. És mivel már karácsony előttről is voltak itthon dolgok, amiket muszáj (volt/lesz) megenni, ha nemn akarjuk, hogy elromoljanak, a különleges steakek és a halszeletek is bekerültek a mélyhűtőbe. Tegnap nem főztünk semmit és csak reggelit meg halászlét ettünk. Ma főztem francia hagymalevest és volt sütőben sült citromos borsos lazac almás-kurkumás édeskömény salátával, valamint megcsináltam Vilmos és Katalin pásztorpitéjét (de mivel elég volt a leves a lazaccal és a salátával, azt csak megkóstoltuk). És még meg kéne sütni a meggyes kifliket, mielőtt tönkremegy a tésztája.

Elolvastam az első karácsonyi könyvet - hát, nagy csalódás volt. Nekem nem hiteles, nem áll össze, alig néhány mondatot vagy fél oldalt találtam belőle, ami elkezdett behúzni - aztán semmi. Az jutott eszembe a könyv olvastán, hogy Ferrante igazából egy férfi, aki egyszerre próbálja meg "népszerűsíteni" a női írókat, és a Nápoly környéki világot. Remélem, tényleg nő és remélem, ír majd még jót is - a korábbi könyveit nagyon szerettem.

Ma egy újat kezdek, holnap pedig kirándulni megyünk A.-val kettesben, havat szeretnék látni. Ma anyukáméknál voltunk, sétáltuk egyet, aztán hazajöttünk. Holnap V. is elutazik egy barátnőjével a Balatonhoz egy éjszakára, úgyhogy remélem, Á. is ki tudja használni, hogy végre senki sem lesz itthon és át tud jönni a barátnője, hogy kicsit kettesben lehesenek.

mérleg, 2020

Azt hiszem, a személymérlegeket még a gyárban úgy állítják be, hogy nagy ünnepekkor minimum három kilóval többet mutassanak. Más magyarázat nincs a mérlegállásra, 24-án ugyan ebédeltünk, de este csak a hidegtálról ettem (nem mindent), sütit nem, aztán tegnap reggeliztem és este ettem egy tányér halászlét - és sütit csak kóstolót. Nem volt rántott hal, a húsokat a mélyhűtőbe száműztem, így köretek sem kellettek, a bejglik nagy részét elajándékoztuk, vendégek nem jöttek, mi sem mentünk senkihez enni. Nehéz kereszt!

P.S.: és persze, hogy megint rajtam van a fáj a torkom, nincs lázam, de szarul vagyok állapot, ami kéthetente fellángol bennem

Boldog karácsonyt!

 

Kacagó bejgli

Tamkonak ígértem, hogy megmutatom az idei bejgliket (egyelőre vágtalanul, de ha lesz szeletelt, azt is), hogy tényleg ki szokott-e repedni nekem is. Hát, idén már sütés előtt túlkelt és kirepedt egy mákos (miután túltöltöttem egy kicsit túl nedvesre készített mákkal) - így viszont nagyon vidáman kacagó arca lett ennek a mákosnak, kicsit ferdén, kajánul, mintha ki lenne pipálva végre ez az év, a többi pedig sajnos ki sem repedt rendesen*, úgyhogy azokkal kevésbé tudom demonstrálni, hogy nálunk is rendre repednek a bejglik.* Cserébe mindegyik igen csúnyán van lekenve, mert éjféltájt nem annyira volt már türelmem a műalkotáskészítéshez.

Egy mákos és három diós

Kát aszalt szilvás, két mákos

* az aljukon azért igen, de a tetejük nem nyílt szét

Menü, menücske

Nos. Idén - életemben először, és nagyon remélem, hogy nem utoljára - holnapra egyszerűen rendeltem egy hidegtálat. Ha holnap is így örülök neki, mint már tíz napja, akkor bőven megéri. Drága volt? Persze. De nekem fejenként négyezer forintért nagyon nagy terhet levett a vállamról. Rendeltem továbbá halászlét is 25-ére. Rántani való halat azt vettem, az nyilván frissen jó. Ahhoz lesz majd hagymás, ecetes, zelleres krumplisaláta. Meg talán francia. És lesz sült lazac is, mert a pontyot nem mindenki szereti annyira, mint én (bár az enyémet rendre elkunyizzák ugyanazok a valakik)

Nem mondom, hogy életünkben először, de nem nagyon szokott lenni - szóval, most lesz holnap ünnepi ebéd is: sütőtökkrémleves, sült kacsacomb, káposztás rétes. Oké, elvileg mára terveztem, de rossz gombot nyomtam meg a sütőn, így a kacsacombok mintegy öt órát konfitálódtak. A. ugyan megette volna ma este is, de mondtam, hogy ahhoz túl sok macera volt vele, hogy mindenki bekuckózzon vele a szobájába - inkább lesz holnapi díszebéd.

26-án pedig a (nálunk hagyományossá válni kezdő) steak/saltimbocca lesz burgonya gratinnal és zöldsalátával. Esetleg előtte tormás zöldborsókrémleves (ha megtalálom a receptjét)

A sütiket idén a gyerekek intézik, lesz bejgli (a tészta limara receptje alapján) diós, mákos és aszalt szilvás, lesz almás pite és meggyes kifli (meg talán tiramisu, ha még fér belénk bármi). Meg borsodó. Ebből idén nem engedek (talán egyszer csináltam eddig - viszont nagyon szeretem)

Ti miket esztek?

Az igazságtalanság szigorú pillanatai

minden évben eljön így karácsonykor. A. (leendő) csomagja a legkisebb és a legszerényebb, Á. csomagja hasonló lenne, ha idén nem kapna két-három nagyobb termetű dolgot is - és V. ajándékhalma akkora, mint a ház (holott korántsem kap meg mindent, amit kért) - és most akkor ezeket egyensúlyba kellene húzogatni valahogy úgy, hogy legalább látszatra, de különösen érzetre ugyanakkorák legyenek. De hát a fiúk sosem akarnak semmit, én meg úgy szeretnék nekik is adni valamit!

És idén is kiderült, hogy sok holmit rendeltem magamnak (volt, amiről eleve tudtam, hogy az enyém, de van, amire csak most jöttem rá... hogy például a társasjátékokat bárkinek is adnám, annak én örülnék igazán, pláne, ha játszanának is aztán velem - úgyhogy idén lesz egy családi csomag is... hátha örülnek és játszanak aztán)

Nyüzsgés

A.-val bevásároltunk, bepakoltuk a cuccokat a kocsiból. Á. ezalatt az utolsó futárt várva sütni kezdett és V. is hazaért szentendrei sétájából. A macska a lábunk alatt osonkodott, enni kért - majd inkább mégsem. Tudjátok, ahogy a macskák szokták.

- gyere, kiengedlek az ablakon! - mondtam neki

- engem? - kérdezte Á.

Tisztáztuk, hogy a mai intenzív ködszitálásban nem várom el tőle, hogy az ablakon át a kertbe távozzon. Holnap azonban ki kell nyitnunk a kerti slagot, hogy nagyon alaposan átmoshassuk a karácsonyfának szánt fenyőt, amit a lelketlen fenyőárusok tübbször is végigcincáltak a saras főldön, mielőtt (és miután) benejlonpókhálózták. Ha nem A.-val vagyok, ott hagytam volna az embereket a fájukkal együtt, de tudom, hogy A. nem bírja az igazságosztó fellépésemet, ezért az ő jelenlétében inkább békát nyelek, de nem lépek fel az igazságtalanságok ellen.

Az imént beszéltem apámmal, mondtam, hogy 24-én délelőtt még kiugrok hozzájuk. Névlegesen kizárólag azért, hogy anyukámmal sétéáljak egyet, ténylegesen pedig emellett az ajándékokat és a karácsonyi meglepetés kajákat is viszem magammal. Apám minden alkalommal elmondja, hogy ne aggódjak, ki sem teszik a lábukat a kertből. Aztán erről elfeledkezve elmondja, hogy merre járt az elmúlt napokban:

a szomszéd városka tescojában

szintén ott a bankban

szintén ott a buszvégállomáson

a soroksári úton egy cukrászdában (ez tőlük alsó hangon is másfél óra, de inkább kettő - csak oda)

a Rókus kórházban, a Honvéd kórházban

a jászkarajenői (vagy valami hasonló) kormányablakban, mert ott sosincs senki és neki lejárt a lakcímkártyája (tényleg nem volt senki, de igazából az nem tud lejárni, nem tudom, mit nézett be) - és vagy 80 km-re van tőlük a hely

a nagycsarnokban a halasnál (másfél óra oda, ugyanannyi vissza)

és még néhány helyen, de nyugodjak meg, sehol sem volt senki. Mondjuk a lidl-ben tényleg meglepően kevesen voltak (a karácsonyhoz képest), viszont a DM-ben délelőtt sikerült mintegy két órát eltöltenem azzal, hogykinyomtassak 70 képet, majd vásároljak, majd sorban álljak a fizetéshez.

De nyugodjak meg, mert neki mindegy, mi lesz, 79 évesen nincsenek nagy tervei* - mondtam, hogy nekem viszont még lennének és nem tartozik közéjük a temetésszervezés.

* csak akar venni egy kis pandát (mármint fiatot), azzal leautózni valahová Amalfi alá - de nem lejjebb Palinuronál - ott (ki)venni egy Campinget, amit kiadna nyáron és csak ülne a parton, nézné a tengert - aztán néha hazaautózna a kis fiatjával. Anyád is élvezné - mondta. És ebben én is biztos vagyok. Szóval, jobb lenne kikerülni a covidot és álmodozni még egy kicsit Dél-Olaszországról. Akár még el is menni. Együtt - mivel én is akarom ott nézni a tengert, falni az olajbogyót, a mozzarella biffalát, a mortadllát, a narancsot, beeszívni a Nápoly környéki agglommeráció benzinbűzét, elmenni Pompeibe, Vietribe, áthajózni Caprira. Mindenhol inni egy kávét. És egye fene, beszéljen mindenhol apám, úgyis fényévekkel jobban tud, mint én. A fél világ üdvözölné arrafelé, ciao, Giovanni! Come stai? Buono, grazie - mondaná apám, ezerszer hosszabban.

Csicseriborsó, bab, lencse

Vettem csicseriborsó snacket (sósat, chiliset és barbecu ízűt) - meg is ettük majdnem mindet, pedig nem  is volt finom. Miért vagyunk ilyen tökkelütöttek? Muszáj volt, minden falatnál azt vártuk, hogy majd a következő jobb lesz.

Holnap (kb két hüónap után) elhozzuk a kocsimat a szerelőtől, valószínűleg sem szebb sem jobb szeretrhetőbb nem lett, de mivel csak azon van tetőcsomagtartó, mindenképpen kell a karácsonyfacipeléshez.

Aztán nekiállunk vásárolni, jobb későn, mint soha alapon. A. csak holnaptól lesz szabadságon, egyedül pedig nem akartam túl sokat cipekedni (kicsit azért ma már cipekedtem).

előkészületek

én: és kitaláltál már valamit V.-nek és apának?

Á.: mire gondolsz?

én: arra, hogy közeleg a karácsony

Á.: hát, engem a karácsony nem különösebben érdekel

én: de minket igen

...

én (nagyon szomorúan): megkérdeztem Á.-t, készül-e a karácsonyra, amire azt válasziolta, őt nem érdekli

A.: hát... khm.... igen... khm... ismerjük őt

én: ha idén sem kapok semmit a gyerekektől, nagyon meg fogok sértődni... nem azt várom, hogy ugyanolyan fontos legyen nekik, mint nekem ők, de azért tartsák már számon azt, hogy nekem mi esik jól

...

Á.: nem tudom, apa vagy V. minek örülnének

én: tea? csoki?

Á.: hát, jó... és te mindek örülnél?

én: mindegy...tényleg... én igazából bárminek, amit szeretettel adsz

Á.: nem értem, hogy akkor miért nem örülsz annak, ha szeretettel nem adok semmit?

Még az is lehet, hogy igaza van. Meg nyilván ronda dolog így kizsarolni valami ajándékot. De ismerem őket is és magamat is. És ha idén sem találok semmit a fa alatt a gyerekektől, akkor tudom, hogy piszok hisztis leszek egész karácsonykor. És az senkinek sem jó. Szóval, jobb, ha készülnek valamivel. Hogy ez így nem az igazi? Persze, hogy nem. De évekig vártam az igazi élményre, amikor tényleg meglepetésből kapok valamit. Maguktól. A. sem képes rá, neki is listát kell írnom. Nem tudom, kaptam-e tőle valaha olyan dolgot, amin meglepődhettem. Régebben anyukámtól szoktam kapni, ő tényleg figyelt rá, mit szeretnék, meg is kérdezte, de mondani sem kellett neki, tényleg tudta. Én is tudom a gyerekekről (btw mindenkiről, egy kis odafigyeléssel nem nagy truváj). És talán még elég messze van ahhoz a karácsony, hogy elfelejthessem a mai kis incidenst és tudjak úgy tenni, mintha minden normálisan menne és maguktól jutott volna eszükbe, hogy nekem is szerezzenek egy kis örömöt valamit. Talán könnyebb lenne, ha az öt(?) szeretetenyelv közül nekem nem épp mind az ötre az ajándékokra lenne legnagyobb szükségem. Persze érintéssel, rám fordított minőségi idővel, elismeréssel vagy a nekem tett szívességekkel sem állnak valami jól. Nah, még jó, hogy tegnap írtam a pozitív listát, ma biztosan megint kardomba dőlnék nélküle.

A jó oldal

Hiába volt félelmetes és sok tekintetben borzasztó ez az év, igenis történtek jó dolgok is. Nem akarom, hogy a jóság elvesszen a félelmetes felszín alatt. Tudom, még nincs vége - és tudom, ha vége lesz az évnek, sem változik érdemben semmi.

Ez még nem évösszegző (és ki tudja, lesz-e), hiszen van még hátra közel két hét az évből, csak szeretnék nem hiányokkal és frusztrációkkal nekifutni a karácsonynak. Szóval:

A szülinapomat Brüsszelben, Oostende-ben és Bruge-ben és  töltöttem - es bár látszott már, hogy készülődik valami, nem gondoltam, hogy minimum egy évig azok lesznek a legszabadabb napjaim.

Ötösre államvizsgáztam és minden sallangtól mentes körülmények közt a tanulmányi osztály résnyire nyitott ablakán át átvettem a diplomámat.

Volt lehetőségem home officeban dolgozni, ennek a kereteimet magam alakíthattam a körülményeknek és az igényeknek megfelelően.

Megtanultam kenyeret sütni és fermentálni.

Megjelent egy novellám.

Vettem egy biciklit magamnak (igaz, nagyon keveset használtam végül - de remélem, még fogom)

Á. leérettségizett és felvették az egyetlen helyre, ahová jelentkezett (oké, ez nem volt nagy kérdés, hogy így lesz-e)

Két hetet töltöttem a Balatonnál, náhány napot Henivel, aztán A.-val, aztán anyukámmal, végül egy napot még V.-vel is, aki utánam volt ott két hétig.

Bár kétszer is karanténba kerültem, egyszer sem voltam covidos - sem én, sem más a családból, mindannyian élünk és virulunk (a lehetőségekhez mérten) - ha ez meglesz a jövő évben is, már jó.

A szüleimmel biztonságos körülmények közt, kültéren tudtam találkozni, még egy-egy egynapos út, étterem, kávézás is belefért.

Négy csoportot is tartottam idén, kettőt a munkahelyemen, kettőt a saját vállalkozásomban - és mindegyikről nagyon jó visszajelzéseket kaptam - de legfőképp mindegyik maga volt a flow.

Ha nagy bulik nem is voltak és néha beborultam a magányosságtól, igazából gyakran kapok a barátaimtól hívásokat, üzeneteket, érdeklődést és szeretetet. Azon még dolgozom, hogy ne érezzem azt, hogy sosem elég.

Mindkettőnknek megmaradt a munkája, a fizetése, még év végi jutalmat is kaptunk mindketten. Van hol laknunk, sőt, tudunk venni új mosógépet, ha muszáj, anélkül, hogy kölcsönkérnénk.

Volt lehetőségem arra, hogy támogassak másokat személyesen, tárgyakkal és pénzzel is.

A munkatársaim kedvelnek, de minimum elfogadnak - és néhányan közülük, a főnökömmel az élen kifejezetten szeretnek és ezt mondják is. A kliensek közül is többektől kaptam már ilyen visszajelzést.

Idegenek is nagyon pozitívan reagálnak az alkotásaimra - lassan el kell hinnem, hogy nem pusztán elfogultsgból mondja valaki azt, hogy jó, amit csinálok.

A műtétem jól sikerült és minden reményem megvan arra, hogy a szövettani rész is oké legyen (emiatt persze még drukkolok)

Idén (sőt, tavaly ősztől fogva) több meglepően sárga holmit is vettem magamnak: dzsekit, ridikült, cipőt, hátizsákot - és most legutóbb egy hatalmas, napsárga kabátot is - és bár mindig azt hittem, nekem nem állnak jól a sárga holmik, mindegyikben ragyogok.

Újra gyakorlom az autogén tréninget - működik.

Olvastam (nem különösebben sokat, de elég rendszeresen) és filmeket is néztem (sokat, ha nem is annyit, mint amikor egyetemista koromban a közgáz tematikus filmklubjába jártam éveken át minden hétfőn és csütörtökön két-két filmet nézve, plusz hetente többször moziba)

Ma kaptam egy levelet, hogy beválogattak egy jövő évben induló csoportba, ahol megint kipróbálhatok valami újat, ami ezer szálon kapcsolódik a régiekhez.

Várom a karácsonyt (és a virágzó tavaszt)