előkészületek

én: és kitaláltál már valamit V.-nek és apának?

Á.: mire gondolsz?

én: arra, hogy közeleg a karácsony

Á.: hát, engem a karácsony nem különösebben érdekel

én: de minket igen

...

én (nagyon szomorúan): megkérdeztem Á.-t, készül-e a karácsonyra, amire azt válasziolta, őt nem érdekli

A.: hát... khm.... igen... khm... ismerjük őt

én: ha idén sem kapok semmit a gyerekektől, nagyon meg fogok sértődni... nem azt várom, hogy ugyanolyan fontos legyen nekik, mint nekem ők, de azért tartsák már számon azt, hogy nekem mi esik jól

...

Á.: nem tudom, apa vagy V. minek örülnének

én: tea? csoki?

Á.: hát, jó... és te mindek örülnél?

én: mindegy...tényleg... én igazából bárminek, amit szeretettel adsz

Á.: nem értem, hogy akkor miért nem örülsz annak, ha szeretettel nem adok semmit?

Még az is lehet, hogy igaza van. Meg nyilván ronda dolog így kizsarolni valami ajándékot. De ismerem őket is és magamat is. És ha idén sem találok semmit a fa alatt a gyerekektől, akkor tudom, hogy piszok hisztis leszek egész karácsonykor. És az senkinek sem jó. Szóval, jobb, ha készülnek valamivel. Hogy ez így nem az igazi? Persze, hogy nem. De évekig vártam az igazi élményre, amikor tényleg meglepetésből kapok valamit. Maguktól. A. sem képes rá, neki is listát kell írnom. Nem tudom, kaptam-e tőle valaha olyan dolgot, amin meglepődhettem. Régebben anyukámtól szoktam kapni, ő tényleg figyelt rá, mit szeretnék, meg is kérdezte, de mondani sem kellett neki, tényleg tudta. Én is tudom a gyerekekről (btw mindenkiről, egy kis odafigyeléssel nem nagy truváj). És talán még elég messze van ahhoz a karácsony, hogy elfelejthessem a mai kis incidenst és tudjak úgy tenni, mintha minden normálisan menne és maguktól jutott volna eszükbe, hogy nekem is szerezzenek egy kis örömöt valamit. Talán könnyebb lenne, ha az öt(?) szeretetenyelv közül nekem nem épp mind az ötre az ajándékokra lenne legnagyobb szükségem. Persze érintéssel, rám fordított minőségi idővel, elismeréssel vagy a nekem tett szívességekkel sem állnak valami jól. Nah, még jó, hogy tegnap írtam a pozitív listát, ma biztosan megint kardomba dőlnék nélküle.

A jó oldal

Hiába volt félelmetes és sok tekintetben borzasztó ez az év, igenis történtek jó dolgok is. Nem akarom, hogy a jóság elvesszen a félelmetes felszín alatt. Tudom, még nincs vége - és tudom, ha vége lesz az évnek, sem változik érdemben semmi.

Ez még nem évösszegző (és ki tudja, lesz-e), hiszen van még hátra közel két hét az évből, csak szeretnék nem hiányokkal és frusztrációkkal nekifutni a karácsonynak. Szóval:

A szülinapomat Brüsszelben, Oostende-ben és Bruge-ben és  töltöttem - es bár látszott már, hogy készülődik valami, nem gondoltam, hogy minimum egy évig azok lesznek a legszabadabb napjaim.

Ötösre államvizsgáztam és minden sallangtól mentes körülmények közt a tanulmányi osztály résnyire nyitott ablakán át átvettem a diplomámat.

Volt lehetőségem home officeban dolgozni, ennek a kereteimet magam alakíthattam a körülményeknek és az igényeknek megfelelően.

Megtanultam kenyeret sütni és fermentálni.

Megjelent egy novellám.

Vettem egy biciklit magamnak (igaz, nagyon keveset használtam végül - de remélem, még fogom)

Á. leérettségizett és felvették az egyetlen helyre, ahová jelentkezett (oké, ez nem volt nagy kérdés, hogy így lesz-e)

Két hetet töltöttem a Balatonnál, náhány napot Henivel, aztán A.-val, aztán anyukámmal, végül egy napot még V.-vel is, aki utánam volt ott két hétig.

Bár kétszer is karanténba kerültem, egyszer sem voltam covidos - sem én, sem más a családból, mindannyian élünk és virulunk (a lehetőségekhez mérten) - ha ez meglesz a jövő évben is, már jó.

A szüleimmel biztonságos körülmények közt, kültéren tudtam találkozni, még egy-egy egynapos út, étterem, kávézás is belefért.

Négy csoportot is tartottam idén, kettőt a munkahelyemen, kettőt a saját vállalkozásomban - és mindegyikről nagyon jó visszajelzéseket kaptam - de legfőképp mindegyik maga volt a flow.

Ha nagy bulik nem is voltak és néha beborultam a magányosságtól, igazából gyakran kapok a barátaimtól hívásokat, üzeneteket, érdeklődést és szeretetet. Azon még dolgozom, hogy ne érezzem azt, hogy sosem elég.

Mindkettőnknek megmaradt a munkája, a fizetése, még év végi jutalmat is kaptunk mindketten. Van hol laknunk, sőt, tudunk venni új mosógépet, ha muszáj, anélkül, hogy kölcsönkérnénk.

Volt lehetőségem arra, hogy támogassak másokat személyesen, tárgyakkal és pénzzel is.

A munkatársaim kedvelnek, de minimum elfogadnak - és néhányan közülük, a főnökömmel az élen kifejezetten szeretnek és ezt mondják is. A kliensek közül is többektől kaptam már ilyen visszajelzést.

Idegenek is nagyon pozitívan reagálnak az alkotásaimra - lassan el kell hinnem, hogy nem pusztán elfogultsgból mondja valaki azt, hogy jó, amit csinálok.

A műtétem jól sikerült és minden reményem megvan arra, hogy a szövettani rész is oké legyen (emiatt persze még drukkolok)

Idén (sőt, tavaly ősztől fogva) több meglepően sárga holmit is vettem magamnak: dzsekit, ridikült, cipőt, hátizsákot - és most legutóbb egy hatalmas, napsárga kabátot is - és bár mindig azt hittem, nekem nem állnak jól a sárga holmik, mindegyikben ragyogok.

Újra gyakorlom az autogén tréninget - működik.

Olvastam (nem különösebben sokat, de elég rendszeresen) és filmeket is néztem (sokat, ha nem is annyit, mint amikor egyetemista koromban a közgáz tematikus filmklubjába jártam éveken át minden hétfőn és csütörtökön két-két filmet nézve, plusz hetente többször moziba)

Ma kaptam egy levelet, hogy beválogattak egy jövő évben induló csoportba, ahol megint kipróbálhatok valami újat, ami ezer szálon kapcsolódik a régiekhez.

Várom a karácsonyt (és a virágzó tavaszt)

Időpont

Rám írt a fodrász a múlt szerdán, hogy lemondja az időpontomat, mert beteg. Csütörtökön mentem volna - de így nem mentem. Gondoltam, hogy nem hiányzik nekem a műtét előtt (sem) a covid. Aztán tegnap felhívott megint, hogy ma mennék-e a múlt csütörtök helyett, de még nem éreztem magamat késznek erre. Akkor azt mondta, mondjak én egy időpontot, ami nekem megfelel. Mondom, hogy a jövő csütörtök öt óra jó lesz. A telefon túlvégén néma csend, majd kuncogás. Megnézted a naptáradat? - kérdezte. Meg, mondom én, már szabadságon leszek és nincs semmi dolgom aznap. De hát az már huszonnegyedike! Az szenteste! - mondta. Jaj, hát azt nem vettem észre - mondtam, mert a naptáram csak a következő napokat veszi ünnepszámba. Így végül a csütörtök helyett a hétfő lesz a fodrásznap - én meg jól megijedtem, hogy ennyire közel még sosem voltam idén a karácsonyhoz és még alig van valami készen. Mondjuk én már igen. És igazából ajándékok is vannak, de még csak a nagyon szűk családnak (A. , Á., V.) Rend vagy tisztaság vagy díszek, sütik, kajavásárlások - nos, ilyesmik még a kanyarban sincsenek.

Összeesküvés!

Azt hallottam, hogy igazából nem a covid19 betegíti és öli meg az embereket, hanem egy annál sokkal veszélyesebb vírus, amit a világ kormányai titkolnak az emberek elől, ennek elfedésére kitalálva a covid19-et, ami viszont valójában nem létezik.

Írok röviden most a kórházi dolgokról is - ami úgy hangzik, hogy összességében minden nagyon flottul ment és minden nagyon rendben volt, megfejelve azzal, hogy mivel ugyanott voltam, ahol a gyerekek születtek, kaptam egy plusz boldogságadagot nosztalgikus visszarévedésbe csomagolva: ugyanolyan szoba egy másik emeleten, kábé ugyanaz a kilátás, ugyanolyan ebédlő, szerintem még az ebéd is ugyanaz ugyanolyan volt - igaz, most nagy nosztalgiázva megettem, míg akkor még büszke és dacos voltam (valamint jött anyukám az otthoni koszttal). Tényleg (szinte*) minden oké volt, eljövetelkor megköszöntem az egésznapos szuper élménynapot a nővéreknek  - kicsit csodálkoztak, de végül együtt nevettünk.

A kórházi pakkom végül elég nagyra sikerült - főleg amiatt, hogy nincs icipicire összehajtható, de kibontva naaaaagy és meleg köntösöm, ami elfoglalt egy fél böröndöt.  A másik felében volt törülköző, papucs, innivalók (kellett) némi kaja (nem kellett), hálóing, betétek, plusz bugyi, szappan (kellettek) fésű (nem kellett), kabalamacska (kellett) különféle fertőtlenítőszerek (nem kellettek, de azért én használtam őket), vécépapír (kellett) - és még telefon, töltő, iratok, toll (ez utóbbi csak rózsaszín volt nálam, mind kellettek).

* A hivatalos/tudatos tájékoztatás nem  állt a helyzet magaslatán - ugyanakkor amit a műtősfiúk és a beteghordók pihenőjében töltve végighallgathattam műtét előtti egy órában egy nejlomnzsákkal letakarva, az.. khm... több volt a sokknál.

El vagyok maradva

V. designer zoknikat (is) kért karácsonyra. Elhűltem, hogy a nagyon olcsó zoknik párjáéért kérnek kétezret, de láttam ötezerért is. Webshopban, persze, mert a műtét miatt nem mászkáltam (sokat) az elmúlt napokban. Jól is vagyok, csak tegnapelőtt tett be, hogy könnyelműen hajat mostam télen plusz egy pohár meggylét is megittam azonhidegében az előszobából behozva. Pokoli torokfájás tört rám, de gyömbérrel, fokhagymával, mézzel és némi nurofennel kikezeltem magam.

A holnapi nap pedig? Úgy kezdődik, mint egy nyereményút, amiről nem tudok semmit. A reptéren már voltam (teszteltetni két hete), most begyömöszöltem mindent (remélem, tényleg mindent) egy bőröndbe, kikészítettem a ruháimat és holnap hajnalban A. kivisz a vonathoz bevisz a kórházba. Onnantúl pedig kezdődnek a kalandok. Remélem, holnap ilyenkor már az igazak boldog álmát alszom majd a saját ágyamban!

Féléves ciklusok

Fél évvel ezelőtt írtam azt a bejegyzést, amiben arról kesergek, hogy utoljára fél éve javították/cserélték a mosógépünk forgótengelyét (vagy mit). Nos, ma ismét tönkrement a mosógép, már nagyon rutinosan tudom, hogy ha azt hallom, hogy egy Boing 747 száll le a fürdőszobánkban, akkor igaziból csak a mosógépünk leheli ki iszonytató hörgések közt a lelkét.

intervallum

Minden futárcég képes arra, hogy négy vagy annál kevesebb órában adja meg azt, hogy mettől meddig érkezhet a futár, plusz mindegyik szokott telefonszámot is megadni, hogy én felhívhassam őket, ha szükséges. Mindegyik, kivétel a Magyar Posta. Ők 8-17 óráig érkeznek. És a nyomkövetési lehetőség addig terjed, hogy a neten megnézhetem, hogy a kézbesítőnél van a csomagom.

Persze, ha arra gondolok, hogy a gyerekkoromban nem volt még net vagy mobil, sőt, az embererk többségének telefonja sem, meg hogy nem lehetett semmit házhoz rendelni, de hiába is lehetett volna, mert mindenhol pont ugyanazt a néhányféle dolgot lehetett venni, akkor muszáj elégedetten hátradőlnöm a fotelban a konyhában, ahol hajszárítás közben is hallom, ha a csöngetnek.

Amúgy pedig azért (és csak azért) örülök, hogy ma munkanap van, mert így még a kórház előtt megérkeznek az ajándékok és be tudom őket csomagolni, hogy akkor is felhőtlenül boldog karácsonya lehessen a gyerekeknek, ha én meghalok ne kelljen vele 24-én kapkodni.

Szerencsesüti

Megmondta az összes családtagom, barátnőm, kollégám és néhány beavatott ismerős, sőt idegen is, hogy no para, nem kell félnem, rutinműtét, bemegyek, elalszom, felébredek, a szövettan majd jó lesz, tényleg ne féljek már ennyire. Amúgy nem félek ennyire... csak nagyon. Nem akarom még itthagyni ezt az árnyékvilágot. Na, szóval mondta boldog - boldogtalan, én meg nyafogtam tovább, hogy jó, de mi lesz ha.

Aztán miközben köménymagot kerestem (és találtam) a kamraszekrényben, a kezembe akadt még valami: egy doboz kínai szerencsesüti. V. vette valamelyik multinál. Kivettem egyet, feltörtem, az ostyarésze nem is érdekelt, csak a felirat. Mert hirtelen az jutott eszembe, hogy majd a süti felirata megmondja, mi lesz. És félni kezdtem, hogy majd halált jósol. Úgyhogy azt mondtam magamnak, hogy helló, martine, nem vagy te babonás vénasszony, ki a fenét érdekel, hogy mit nyomtattak hibás magyarsággal egy pekingi pincehelyiségben egy cetlire? Na ugye, hogy senkit. Ezzel csak egy baj volt, hogy továbbra is úgy éreztem, hogy kihúztam a sorskártyámat, muszáj megnéznem és megismernem a sorsom. Látom már a jövőt (khm...), hogy hamarosan jósnőhöz megyek. Amúgy sok ismerősöm jár. Fel sem tudom fogni! A kínai cédulka bezzeg nekem is súg. Végül is megnéztem nagy bátran. Azt mondta az írás, hogy minden a lehető legjobban fog sikerülni. Megkönnyebbültem, kimágneseztem a hűtőre, azóta nem aggódom. Csak kezdek kételkedni az épelméjűségemben és a józan eszemben. De végül is mindegy, ha megőrülök, de nem halok bele, akkor végül is (van olyan szempont, ami szerint) nyertem, nem?

omg, nehéz ezt elhinnem magamról - bár, végül is... hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én

Miért nem hív már

vissza végre a kedves kiens, akinek e-mailben direkt megírtam  a telefonszámomat a TAJ számomat? Ja, ezért.

Piac

A reggeli fogászat után hazafelé beugrottam a piacra. Régen voltam, mert bár kifejezetten szeretek piacra járni, tartózkodom a zsúfolt helyek látogatásától, különösen mostanában. Viszont az az egyetlen hely, ahol lehet reszelt káposztát kapni, márpedig a pirított káposztát reszelt káposztából szokás csinálni. Egy nagyobb mennyiségű káposzta lereszelésétől is erősen ódzkodom - viszont imádom a káposztás rétest, a káposztás tésztát és a pirított káposztát kanálszámra enni magában (vagy köretként kábé bármihez). Szóval, muszáj volt reszelt káposztát vennem. És a piacon nincs öregsáv, vagyis akkor is be tudtam ugrani, amikor visszafelé jöttem a fogászatról. Hiába van hétköznap, covid, a boltokban pedig idősáv, a piac annyira teli volt, mint a legszebb covidmentes nyári szombatokokon szokott. És az emberek nagy része úgy hordja a maszkját, hogy legalább az orra teljesen kilóg, de van, akinek a szája is, csak az állán fityeg mutatóba a maszk.

Gyorsan vettem négy kiló reszelt káposztát, egy kiló tököt kaporral és három zacskó kockatésztát, aztán menekültem is ki. A négy kiló káposztát aztán két részletben pirítottam meg egy nagy tepsiben a sütőben - isteni lett és nem kellett ott állni, kevergetni, csak félóránként egyszer. Kis só, olaj és bors került rá (mármint én raktam rá mindezeket). Lesz belőle káposztás tészta és rétes is, ha addig el nem fogy teljesen (mert gyorsan fogy ám!)

Holnap megyek a műtéti megbeszélésre, nagyon izgulok. Ma pedig voltam a fogászaton, ahol a műtéthez muszáj gyorsbeavatkozást megkaptam - aztán mehetek januártól négy alkalommal, hogy teljesen rendbe tegyék. Nem ilyen évnyitásról álmodtam - bár ha ez lesz a legmacerásabb része, kiegyezem vele könnyedén.