Emlékeztek még, mit csináltam október közepén?

Leadtam a szakdolgozatomat.
Aztán ő eltűnt az egyetem útvesztőiben a szürke ködben, én meg szamárrá változtam.
Neptunt hiába kérdezgettem, lefagyott, nem válaszolt. Tengeristennek semmi köze a szamarakhoz.
Most végre sikerült vonalvégre kapnom egy mezei pockot tanszéki ügyintézőt.
Tudott a szakdolgozatomról. Jeles lett.
Úgyhogy megvan a diplomám. Csak még alá kell íratni, meg ilyesmik.
Határozottan megvidámodtam.
Most az a terv, hogy januárban  kiveszek egy nap szabit és elmegyek érte Pécsre.
És egyúttal eltöltök egy szűk napot a pécsi barátnőmmel.

velünk élő klasszikusok (1.)

paradicsomos káposzta fasírttal

két macska voltam* és pöröltem egymással

"A" macska:

én főzök minden nap, elmegy vele egy csomó minden ébren töltött időm, nem én akarok még mosogatni és edényeket pakolászni, sőt, konyhát takarítani is!

"B" macska:

aki palacsintát/ goffrit/ kolbászkákat/ rántottát/ stb sütöget-főzöget, az takarítson már el maga után, nem fogok én mindenki után pakolászni!

* gyengébbek az idézethűség kedvéért: Karinthy

jeles napok

gyümölcsosztó boldogasszony

én mindent leokézok

Reggel az autóban egyszerre szól a rádió és a waze navigátor:
200 méter múlva itt a karácsony. Három hét múlva forduljon balra!

Új rejtekhelyet fedeztem fel

Nem én bujkálok, a föld dübörög csak a titkos mikuláscsokikat és a már megszerzett néhány karácsonyi apróságot rejtegetem. És persze folyton aggódom (nem vészes mértékben), hogy rátalálnak véletlenül* De most megvan a tökéletes rejtekhely: egy hatalmas szatyorban kell hagyni a konyha közepén mindent és azt várni, hogy majd maguktól, szólás nélkül kipakolják. Garantáltan napokig nem nyúlnak hozzá, sőt, bele sem pillantanak.

* nálunk nincs ajándékok után kutatás, elég korán tisztáztam velük, hogy ha keresgélnek (mint  ahogy másoktól hallották az iskolában), akkor könnyen lehet, hogy találni is fognak valamit, ami azzal jár, hogy elrontják saját karácsonyi meglepetésüket. Ha nekik ez kell, szóljanak, kiteszek mindent közszemlére. Nem akarták.

Egy magasan kvalifikált nő

érdeklődik a járókelőktől a buszmegállóba épp beálló buszhoz futtában: elnézést, meg tudnák mondani, hogy ez a busz megáll a következő megállónál? A népek nem válaszolnak, de talán ezzel jár jobban. Felszáll, utazik.

Ugyanez a nő aztán leszáll a következőnél (addigra már tudja, hogy némileg hülyeséget kérdezett), besétál a környező középületek egyikébe, felmegy lifttel a harmadikra, hogy botcsinálta kurátorként részt vegyen az évi rendes kuratóriumi ülések egyikén. Az ülésteremben már várakoznak és vidáman majszolgatnak a nyugalmazott főorvosok, tanszék- és intézetvezetők, újságírók és egyéb nagyvadak a volt államtitkárral. A nő kedvesen köszönti őket. Tudja, hogy még vár rá néhány út aznap, így előveszi a telefonját, és a táskájából a töltőt is. A töltő maga és a zsinórja is vastagon valami barna ragaccsal van bekenve. Mintha szar lenne. A szaga szerencsére nem olyan. Jobb híján magához veszi a társaság teljes szalvétakészletét és törölgetni kezdi a töltőt, a zsinórt, a táskát. Csak egy körte nyomódott szét valamikor az elmúlt napokban - mondja kínosan mosolyogva. Később hozzászólásait rögzítik és elismerik azok szakmai relevanciáját.

Biztos kézzel

Mindig elképesztő csodálkozást és álmélkodást váltok ki a környezetemből azzal a skillemmel, hogy képes vagyok áttölteni egyik palackból a másikba valamit (vizet, gyümölcslét, bármit) tölcsér és melléfolyatás nélkül. Ti is tudtok ilyet vagy tényleg ez a mutatvány a szupererőm?

ars poetika

Tudok sorokba beállni.
Tudok ki is.

Én őszintén vágyom a szépet

de az, hogy november 28-án reggel 8:45-kor a napsütéses, ám mínusz két fokban a földön térdepeljen öt kezeslábasba bújt ember és az ipszilonkereszteződés által háromszög alakban bezárt kis földterületen kékeslila árvácskákat telepítsenek puszta kézzel, az azért valahol mégis túl nagy áldozatnak - mondhatnám teljesen abszurdnak - tűnik.