Holnapután kiskedden

lesz a születésnapom. Nem feledkeztem meg róla teljesen, ha bárki kérdezte volna, tudtam volna válaszolni arra, hogy mikor születtem és hány éves leszek. A. kérdésére viszont - hogy milyen ajándéknak örülnék - nem tudtam válaszolni. Ez egyáltalán nem foglalkoztatott az elmúlt időszakban. Úgyhogy gyorsan beírtam a levelezésem keresőjébe, hogy "szülinap" meg hogy "saját" (merthogy magammal is sűrű levelezést folytatok fontos kérdésekben) - és láss csodát! találtam is néhány 2013-as bejegyzést arról, hogy paravánt szeretnék. Arra már nem emlékszem, hogy akkoriban mire akartam használni a spanyolfalat, azt viszont tudom, hogy most, a gyakori online munkavégzés miatti kamerás team ülések, konferenciák, képzések (stb) miatt miért lenne jó nekem egy szép paraván (mert egy csúnyácskám szerencsére van): még jobban meg akarom úszni, hogy folyton rendet kelljen csinálniom bejelentkezés előtt. A mostani csak a fél szobát fedi el jól. Szóval, hipp és hopp, kiválasztottam egy szépet, most aztán alig várom, hogy végre majd hozzájussak!

V.-től sós karamell tortát rendeltem, és azt is kértem, hogy a vacsorát rendeljük, hogy nehogy V.-nek kelljen egész nap a konyhában dolgoznia tanulás mellett (V. bizonyítványa egyébként nagyon szép lett, három tantárgyi dicséretet is begyűjtött és három négyest leszámítva csupa ötöse van, nagyon büszke vagyok rá)

Vigyázat, tolvaj!

Basszus! Ma szembetalálkoztam egy versemmel más neve alatt. A másnak (és szerencsére több másik másnak) még decemberben küldtem el ezt a versemet véleményezésre. Írtam a verstolvajnak (felületesen ismerem), majd fel is hívtam - azt hajtogatja, hogy teljesen véletlenül ugyanezek a szavak pattantak ki az ő fejéből is, aminek nincs köze ahhoz, hogy olvasta a versemet, mert azt amúgy is már rég kitörölte, szóval, ha leírta is ugyanúgy, nem másolta. Nálam megvan a levelezés az elejétől a végéig, kértem, hogy nézze meg. A válasz: ezek teljesen közönséges szavak, amiket bárki használhat. Igen, ez igaz - csak ha pont ugyanebben a sorrendben használja, akkor az én nevemmel kéne. Nem érti vagy nem akarja érteni. Kértem korrekciót a laptól is. Bakker.

utalások

Na, hát úgy érzem, muszáj kicsit a pénzügyekről beszélnem, ami sok helyütt - az én származási családomban mindenképp - tabutéma. De szerintem (mint napoi szinten láthatjátok is) jobb beszélni a dolgainkról, mint nem.

Szóval, többen megkerestek, hogy utalnának pénzt és voltak, akik kérdezés/szólás nélkül utaltak. Amiért nagyon hálás vagyok, érzem a törődésüket és jólesik. Szóval nagyon hálásan köszönöm! Viszont a pénzgombot már rég kitettem a blogra és sosem segélyezésként gondoltam rá, hanem valahogy úgy, ahogy az ember előfizet egy online vagy valós újságra - és időnként érkezik is rá valami, amitől mindig meghatódom és mindig örülök neki. Nem azért, mert amúgy nagyon szegények vagyunk és nem tudunk megélni a fizetésünkből - és ezt most azért is írom le külön is, mert még véletlenül sem szeretném senkiben azt az érzés ébreszteni, hogy rossz, szegényes körülmények közt élnénk és a szüleim sorsát azért osztom meg veletek, mert pénzhez szeretnék jutni ezáltal. Láthatjátok, hogy elég nagylyukú szűrőn eresztem át a dolgokat - szinte mindent leírok, ami nekem fontos, engem érdekel és úgy gondolom, hogy közérdeklődésre is számot tarthat. Azért írom, mert engem érint (megdöbbent, örömmel tölt el, felháborít, reményt ad, stb). A pénzgombot kint hagyom, eszembe sem jut levenni - de kérek szépen mindenkit (bárkit, akárkit), hogy csak akkor utaljon pénzt, ha főként a blog miatt utal, azért, mert szívesen olvas, mert szereti amit írok - és senki ne érezze úgy, hogy nem elég jó olvasó vagy  pláne nem elég jó ember, ha nem támogat. Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kerül többe most hirtelen minden, mert lett ezer nem várt plusz kiadásunk - de meg tudjuk oldani. Legyetek szívesek, emiatt ne verjétek plusz költségekbe magatokat! Írom mindezt úgy, hogy végtelenül hálás vagyok minden jó szóért, segítségért - és a pénzgomb bevételének is mindig nagyon-nagyon örülök, de inkább szeretném azt érezni, hogy az írással megdolgozom érte, mint úgy, hogy adományra szorulok. Értitek, na. Köszönöm, igazán, nagyon - de csak az, csak akkor, csak annyit, csak annyiszor (stb), amit nagyon nem költenétek másra, mint újságelőfizetésre.

Nem tartom teljesen lehetetlennek (bár remélem, sosem következik be ilyesmi), hogy kérjek pénzt valakitől valamire, de azt akkor konkrétan írom majd, nem utalások formájában jelzem, hogy szükségem lenne valamire, de most nem ez van, semmiképp nem szerertnék szánalomkeltéssel operálni. Bízom benne, hogy értitek. Köszönök mindent!

Lelkisegély

Jó órája zokogok HS7-et, meg Kispált meg egyéb hiábavalóságokat hallgatva. Kínomban felhívtam egy lelkisegély szolgálatot. Tudom, szánalmas. De már nem merek többet ismerősök fülébe belezokogni folyton folyvást ugyanazokkal a dilemmákkal. Felvette egy nagyon-nagyon kellemetlen hangú öregasszony (így éreztem), aki nyilván kapott valami kis kiképzést arra, hogy hogyan tegyen fel segítő kérdéseket, de ettől pont teljesen érdektelennek tűnt, robotszerű volt (de annak nem programoznának ilyen csúnya fahangot), én meg reflexszerűen átváltottam hivatalos hangra, aztán annyira ideges lettem, hogy legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy ezt túl szarul csinálja - de nem mondtam, hanem elköszöntem tőle azzal, hogy elnézést, tévedtem, ez mégsem az én műfajom. Működik bennem még némi önkontroll, úgyhogy az önkéntes telefonos segítő ma megmenekült a haragomtól, nem szóltam be neki, csak azt nem tudom továbbra sem, hogy én oldjam meg a gondjaimat. Azt akarom, hogy valaki mentsen meg, ébresszen fel, legyen ez csak rossz álom, vírusostul, alzheimerestül, rákostul, halálostul, öregségestül, dilemmástul. 

metaforák

nyitott könyv vagyok? vagy málhás szamár túlpakolva? használt, enyhén büdös felmosórongy? kutyák szájából kitépett konc? megváltó angyal? sóbálvány? szorgos hangya eltaposva? Versenyző egy ámokfutó bajnokságon? Lapozzunk, éhesen támadnak az újabb és újabb fejezetek.

nagyon. nehéz. a. szívem.

annyira félek

Oltásbűnözés

 - egy új szó felbukkanásának lehetősége, tekintettel a történelmi* időkre.

* vajon melyik idő nem számít történelminek? Amikor túl nagy a béke vagy a nyugalom? Mert én épp ezekre a történelmen kívüli időkre vágyom, sőt, elvárnám ezek nyomatékos beemelését a történelembe, mert ezekből az időszakokból talán lenne mit tanulnunk.

Mindig van valami, ma például

az egérmese folytartódik: a koronához ékkő is jár. Nyálkövem van. Nem, én sem hallottam korábban ilyesmiről. Fáj, mint amikor a pokol kénkövével vág szájba az ördög. Írtak fel rá gyógyszert, ami majd szétzúzza, de várni kell rá, míg megrendelik és szállítják. Addig szép csendben szenvedek. Éjjel felébredtem sírni, annyira fájt. Még jó, hogy amúgy is fogorvoshoz mentem ma. És először megharaptam a postást fogdokit, majd a továbbiakban a fúrógéppel a számban kaptam röhögőgörcsöt. És láttam, hogy a fogorvosok csokit esznek pihenésképp két páciens közt (mert épp én voltam előttem és utánam is)

Apám otthon van, tesóm szerint nagyon gyenge, de azért remélhetőleg különösebb gond nélkül éli túl az éjszakát. Nem lett könnyebb a dolgom azzal, hogy hazaengedték.  Remélem, gyorsan javul majd.

Az egér

elviszi a tejfogat, hoz helyette vasfogat. Az előbbi már nagyon rég megtörtént, és a múlt héten végre a vasfogat is megkaptam. Szerencsére ma hoz rá az egér egy koronát is, hogy ne legyen olyan csúf. Drágának drága. És szerintem a korona szót is le kéne cserélni valami szebben hangzóra minden kontextusában.

A holnapról

mármint a tényleges holnapról, nem úgy általában a jövőről.

Vagyis arról is. Félek. Apámnak remegős kisfiúhangja lett a kórházban, és ez félelmetesebb az eddigi ijesztő hangjainál. Egyáltalán nem tudom, hogyan fog tudni boldogulni egyedül. Persze nem lenne muszáj egyedül boldogulnia, ha elfogadna (fizetett) segítséget. Mert én anyukám mellől (akit egyelőre nyilván nem tudunk visszaköltöztetni) biztosan nem tudok még a faluba is szaladgálni főzni meg sebet kötözni meg takarítani. Ezt abból gondolom, hogy dolgozni is igencsak lightosan tudtam az elmúlt két hétben. Valahogy nagyon nem vagyok nyugodt apám hazatérését illetően. Bár persze örülök Még jobban örülnék, ha tudnék bármit is az állapotáról. Nem tudok. Ő sem tud. Nem kérdezte. Én meg hiába hívtam a kórházat.

A tesómmal valamelyest javult a kapcsolatunk. Úgy értem, beláttam, hogy ha az eddigi életében úgy működött, ahogy, akkor nemigen várhatok mást most sem. Hazavinni ő fogja, szerencsére ez illik a hős-profilhoz. Holnapra főztem én, a többi napra (szerdáig) készült ő valami bolti félkész kajákkal. Jobb, mint a semmi, ennyi megy most. Milyen jól jönne most valami családi háló apai ágról is! De ő sem rokona, sem ismerőse senkinek rajtunk kívül. Mármint bizonyára vannak ismerősei, de én nem ismerem őket. Rajtunk kívül családja nincs, sosem volt. Jó lenne, ha valakinek lenne rá hatása. Olyat egyáltalán nem ismerek. Aki azt tudná mondani neki, hogy Palikám*, ne nehezítsd már meg mindenki életét magad körül még azzal is, hogy ragaszkodsz egyeduralkodói szemléletedhez, amely szerint senki másnak semmi szava nincs. Oszd meg szépen a tudásodat a gyerekeiddel, legalább arról, hogy van-e kulcs a szívedhez házadhoz és azt hol tartod, mennyi a rezsi, mikor, kinek, mit kell kifizetni, hol kell majd az utolsónak lekapcsolnia a villanyt, satöbbi. És fogadd el szépen, hogy valaki más kötözze át steril kötéssel a lábaidat, mert te nem tudod és akkor megint elfertőződnek majd. Jó lenne egy ilyen rokon, Góg vagy Magóg a Gőg helyett.

Hogy távolabbra is nézzek: várom a tavaszt! Az oltást, a régi életet, vagy valami ahhoz hasonlót, amikor az ember félelem nélkül látogat idős rokonokat és néz szembe velük. Maszk nélkül. De szép lesz! De jó lenne még leülni együtt ebédelni (kávézni).

Spleendisznó vagyok.

* nem