Elkezdtem megint az autogén tréninget - és ugyan a belső képnézegetés nem evidens tartozéka, én láttam ezt-azt és nagy kedvem támadt megrajzolni is a belső képeket.
2020. november 25., szerda
2020. november 24., kedd
Fogas fogás
Azt álmodtam, hogy a nagyon szép, hatgyerekes orvos barátnőm meghív többünket társasjátékozni, a Moszkva téren játszunk egy vendéglóben. Félhomály van, kis gumifigurákkal lépünk egy táblán, minden figura egyedi. Barátnőm kuncogva bevallja, hogy randija lesz egy férfival, akivel szerelmesek egymásba. És a férjed? - hűlünk el teljesen, mert nagyon nem tudjuk elképzelni, hogy mással kavarjon. Mire azt mondja, hiogy napi 22 órában többet tesz a családjáért és az emberekért, mint mások, ennyi magánélet neki is jár. Vidáman, a föld felett lebegve eltáncol a találkára. Mindeközben nekem kiesik a jobb alsó leghátsó fogam - ami nálam nem a bölcsességfog, mert abból mindössze egy jelentkezett és azt is vésővel meg kalapáccsal kellett kiműteni a számból, mert szájzárat kaptam attól, hogy teljesen keresztbe, a felszín alatt nőtt. Megröntgeneztek akkoriban is kiderült, hogy több nem is lesz, csírája sincs. Ez a valóság. Az álom csak annyi, hogy a jelenlegi legutolsó fogam mozogni kezd és aztán én magam fordítom ki az ínyemből. Olyan, mint egy hatalmas gombának a tönkje: okkerszínű és igen termetes, de amúgy hibátlan. A kibillentése nem okoz semmiféle fájdalmat, sem pedig vérzést - szóval, láthatóan épp ideje volt, hogy kidőljön. Nagyon megkönnyebbültem, hogy már nem kell tovább viselnem ezt a túl nagy, tőlem teljesen idegen fogat, ugyanis úgy éreztem, hogy ezzel majd elmúlik az a fájdalom, ami lassan egy éve kínoz és amire azt mondták (a valóságban, valóságos fogorvos, fül-orr-gégész és szájsebész), hogy nem a fogam fáj, nem a fülem fáj, nem az állkapcsom vagy a rágóízületeim - de hogy akkor mi? Azt is éreztem, hogy a régi alatt növekszik valami új, ami szép lesz és jó és végre az enyém. Elég szomorúan konstatáltam ébredés után, hogy a fog a helyén és a kattogó fájdalom is megvan még - hol jobban, hol kevésbé jön elő, de el nem múlik (talán tavaly december óta érzem). Megpiszkáltam, de teljesen stabil. Nem ezt bánom persze, csak a fájdalomtól szabadulnék, mint egy méregfogtól. mére
2020. november 23., hétfő
Vállaltam
hogy magam hajtok el automobilomon a tesztelés színhelyére, így valószínűleg gyorsabban végzek (nem magammal!), mintha a mentőket várnám. Már nem oda kell majd mennem, mint ahová szeptemberben ajánlották, hanem egy tőlünk is elérhető helyszínre. Remélem, az időpont is jó lesz (mármint nekem mindig jó, csak a közös autóhasználat nehezíti az ügyet) És dolgozhatok homeoffice-ban, ami azért jó, mert ha táppénzen lennék, akkor is hívogatnának a kliensek és nyilván akkor is felveszem a telefont, ha amúgy nem haldoklom - szóval, akkor már jobb teljes pénzért, mint félpénzért, mert hiába mondja a nóta, hogy miket lehet kapni a vásárban félpénzen, a valóságban pont féladagot (sem)
Felhívtam a függönyboltost is, hogy rossz méretet adtam meg (mert A. nem volt hajlandó felmenni Á. szobájába, így a saját függönyadatait mondta be telefonon, amiről viszont a hétvégén kiderült, hogy Á. függönye nem akkora volt/kéne hogy legyen) és a kooperatív viselkedésemért cserébe a függönyboltos azt mondta, hogy még szerencsére nem állt neki a varrásnak, így egy kicsit lhet hosszabb, mint amilyennek rendeltem, és így A. megúszta, hogy a karnist kelljen húsz centivel lejjebb szerelnie (tönkretéve ezzel Á. nyári szobafestését)
Nálunk piszok hideg van idebent is, így a betegségemre tekintettel beüzemeltem megint az elektromos ágymelegítő plédet (vagy mi a neve) és ettől olyan jól aludtam, hogy rögvest gyógyultam is egy kicsit. Remélem, teljesen meggyógyulok, mire elkövetkezik a tesztelés ideje és mihamarabb mehetek dolgozni szabadságra. Mert van még kilenc féltve őrzött napom, alig várom, hogy végre kivehessem őket!
V. sütött meggyes piskótát, Á. főzött török lencselevest, közel állok ahhoz, hogy az élet császárának érezzem magamat (már csak a covidot kell felszámolnia holnap hajnalra egy varázslatos szolgálólegénynek - ebben az esetben simán el tudnék tekinteni a hegyek elhordásától, például)
Hasonlóan unalmas, egymásba folyó, szürke, ködös napokat kívánok szeretettel mindnyájatoknak!
2020. november 22., vasárnap
Kalap, kabát
De legalábbis sapka, sál és pulóverek. Meg meleg zokni. És forró mézes teák. Mindennek érzem az ízét, a szagát, mindennek látom a színét, a fonákját, de a torkomban hatalmas mérges kaktuszok tenyésznek, enyhe hőemelkedésem van és sokszor fázom sarkkutatónak öltözve is. Nyaff-nyaff-nyaff. Aludni nem tudok, de még mindig remélem időnként, hogy felébredek és kiderül, hogy vírus nincs. Tudom, van. Csak nem szeretem.
2020. november 19., csütörtök
Fejlemények
Az utolsó utáni készlet is elfogyott.
Megmutattam A.-nak a fájdalmas szépségű halott királyfimat. Nézd! - mondtam - hát nem gyönyörű? Ez? Erre gondolsz? Tényleg? - kérdezte - Hát... érdekes... És mindannyian tudjuk, hogy mit jelent az, hogyha valaki azt mondja a választottunkra, hogy hát, érdekes. Hogy na, ne már! Hogy ronda. Hogy basszus, de mázli, hogy elfogyott! Tiszta ízlésficam! Hogy ennél meg ebből egy húslevest? Na, ne röhögtess! Micsoda szerencse, hogy nem veled kell leélnem az életemet! Ez borzasztó!
Köszönöm a sok javaslatot, és különösen az időt és fáradságot, amit nem kíméltek. Nagyon szépeket küldtetek! Nézem őket - de attól, hogy valami tetszik, sajnos nem biztos, hogy mindennapi tányérnak is jó (nézzétek ezt el nekem - mert én sem minden tányérből tudok elképzelni bármely ételt, mert nem illik hozzá.... oké, nyilván dilis vagyok). És még ott van az ára, amit duplán kell venni, mert szeretném, ha lenne mindenből tizenkettő (mármint mindhárom fajta tányérból) - és mondjuk ami alapból negyvenezer plusz, az tányérra momentán sok, pláne, hogy A.-nak nem is tetszik.
Szóval, még válogatok és úgy sejtem, idén karácsonyra még nem lesz ebből díszvacsora.
2020. november 18., szerda
Addig - addig jártam a kútra
míg bele nem szerettem az esküvője napján a királyfiba. A királyfi neve Bisanzio Arancio a Bormioli Rocco családból. Sajna a friss ara kiírta a kastály ajtajára, hogy a termék már nem kapható, elfogyott az értékes portéka már elkelt és beindította gyors kacslábonforgásra az épületet, én meg csak nézek szomorúan, mint Bálám Rozija az újkapura a moziban - vagyis dehogy! Én csak tányérokat nézegettem. És találtam egy készletet, amiből kettőt sem jelentene gondot kifizetni és tetszik is. Képzeletben már be is népesítettem velük a konyhámat. Aztán megrendeltem. Már csak egy készlet volt elérhető. Akkor felhívtam a boltost, hogy de én kettőt szeretnék. Abból a csúnya rikítóból? - kérdezte. Abból, igen, fényes és boldog leszek tőle - mondtam szerelmes gagyogással. Nem is olyan rikító, inkább csak... khm.... nagyon színes - helyesbített a boltos. De sajnos azt is mondta, már az az egy sincs, réges régen kifutó termék, most már be is vette a kirakatból le is törölte az internetről. Én azért még lementettem, szóval fényképem van a halottról. Csak jót tudok mondani róla: első látásra szerelem, gyönyürű, vágyom rá, úgy kívánom, hogy a polcomra illeszthessem, hogy majd megöl a vágy! És hát miért is ne éghetnék újra plátói szerelemben, amikor ezt csináltam egész életemben, míg A.-t meg nem találtam - jobb is, ha utánanézek gyorsan, hogy ő létezik-e egyáltalán, vagy csak az álmaimat szőttem olyan sűrűre róla, hogy már valóságnak tetszik.
2020. november 17., kedd
Ti mindent tudtok
Azt még nem, hogy huszonéve használunk fehér, cakkos szélű üvegtányérokat (luminarc márka) - mert egyszer azt kaptuk karácsonyra és nem törtek el elég gyorsan. Vagy pótoltuk a hiányzó darabokat, mert kapható egyesével is. Meg azt sem, hogy azóta utálom, mióta megkaptuk. Nem ilyen tányérokat szeretnék. Azt szeretem, hogy üveg és könnyű - de utálom, hogy fehér és különösen azt, hogy cakkos a széle. Szeretnék végre új tényérokat. Nem vagyok től nagyigényű, egyszer a tescoban láttam jókat - de épp nem volt pénzem, vagy még babakocsival voltam és nem tudtam volna hazacipelni, vagy más állt az utamba - de sajnos nem vettem meg. Azóta is sokat gondolok rá.
Könnyű és vékony tányérokat szeretnék, ami alatt nem szakad le a polcunk vagy a mosogatógép, mert teljes konyhadizájncserére nem vagyunk most felkészülve. Méretben is kábé akkorát, mint a mostani. Inkább üveget, mint kerámiát. Színeset. Matricásat semmiképp. Egyszínűeket, az üveg maga legyen színezve, de sok különféle színben kapható legyen datrabonként, hogy összeválogathassam, melyikből mennyit kérek. Az élénk, meleg színeket kedvelem inkább. Hol szerezzek új tányérokat?
2020. november 16., hétfő
gyaloglás kontra gyaloglás
Mai nap
(csak mondom, hogy 19 éve ilyenkor ragyogó napsütés volt, addigra lett csak piszok hideg, mire hazamentünk a kórházból, remegtem a hidegtől - és persze Á.-t sem mertem kivenni a bundazsákból)
Dolgoztam - például egy kolléganőmmel jártunk egyet a környéken, hogy úgy beszélgethessünk szakmai ügyekről egy kicsit hosszabban is, hogy ne legyünk veszélyben. Persze a sétát is maszkban abszolváltuk.
2020. november 15., vasárnap
19
Ma tizenkilenc éve, hogy életet adtam egy kisfiúnak. A világ legboldogabb pillanata volt, amikor először a szemembe nézett. Mgmondtam neki, hogy én vagyok az anyukája és zzt ígértem neki, hogy mindig mellette leszek, hogy sosem fogom cserbenhagyni. És remélem, hogy ez többnyire sikerült eddig.
Ma két nadrágot adtam egy nagyfiúnak előajándékként, hogy szép ruhában mehessen a barátnőjéhez szülinapozni. Azt mondta köszi, de fel sem nézett a telefonjából. A nadrágokat is csak hosszas unszolásra próbálta fel, és bár jónak bizonyultak, nem vette fel egyiket sem, mert mint mondta, ha reggel felvesz valamit, akkor nem látja értelmét annak, hogy mást vegyen fel végül. Majd felveszi holnap - mondta. De hát hétszámra pizsamában jár egyetemre. Azt hiszem, célszerű lett volna azt is megfogadnom, hogy mindig érteni fogom őt - mert sokszor nem és ettől mindketten sokszor válunk csalódottá. Főleg én. Engem nagyon megvisel, hogy az általam vágyott összhang nincs meg - őt hidegen hagyja az efféle összhangzattan. Büszke vagyok rá (szép is, okos is) és azt látom, hogy a barátnőjét olyan gyengéden és kedvesen szereti, amilyen figyelemre és szeretetre sok lány vágyna. A barátnője kedves lány, sütött neki tortát is. Kávésat. Ki gondolta volna? - én is kávés tortát sütöttem. Megette a vacsorát, megköszönte az ajándékokat, de a tortából nem evett egyáltalán, mert már jóllakott. Pedig szép torta lett és finom is.
Olyan nehéz ez nekem, hogy Á. ilyen távolságtartó és zárkózott.












