Családi fotó vészhelyzetben

Lenorék hátat fordítottak a külvilágnak és már csak befelé figyelnek.

Ünnepeink, 2020 tavasz

Ülünk A. besotétített dolgozószbájában - mert másképpen nem látszik a monitor. V.-n és rajtam normál utcai ruha van - jelen körülmények közt már ez is különlegesnek számít. A. és Á. melegítőben és ingben ülnek, ennyit tudtam rájuk imádkozni. A. inge fogason volt, de nincs frissen vasalva, Á.-é igazán gyűrött, nem találgatok, hogy honnan kotorhatta elő. Az üres osztályterem feldíszítve virtuális virágokkal, a valódi padokon valódi tarisznyák, rajta valódi nevekkel. Beszél az osztályfőnök, a helyettese és az igazgató is. Beszélnek fiatalabb diákok a búcsúzókhoz és beszélnek  a búcsúzók közül is néhányan - a helyszín persze mindig más, mindig valakinél otthon. Látjuk a kamerák előtt szporongani az osztálytársak családjait is, aztán végignézhetünk egyvideót, amin rajta vannak 10-11 évesen, még ötödikben - aztán minden évből képek - mögöttük nyilván rengeteg sztori. A. és Á. feszengenek, én csendben bőgök, hullik a könnyem, mint a záporeső. Igazi ballagásra való idő van: nincs kánikula, de ragyog a nap. Látjuk, hogy van, aki öltönyben üli végig és megkapja a ballagásra szánt virágot - én is vettem sütit, megesszük. Megsimogatom Á.-t - aki a videó és a süti végeztével nem elballag, hanem elrohan, cikis neki így ez az egész. Aztán péntek éjjel már látom is a krétában, hogy megvan az utolsó középiskolai bizonyítványa - nem szólt róla senki, hogy nézzük, így csak véletlenül fedezem fel és neki csak szombat reggel mondom el. Egy jegy kivételével minden ötös - nagyjából így szokott lenni. Hétfőn indul az érettségi.

Pénteken zuhog, mintha dézsából öntenék.  Négy fehér álarcos (ffp2) ember száll ki apám háza előtt az autóból, kezükben csomagok. Virágot nem viszünk, csak kenyeret, kolbászt, sajtot, lekvárt, csokoládét. Anyukám tárt karokkal rohan felénk - egy mozdulattal megállítom. Ölelésre tárjuk a karunkat, két méternyire egymástól. Anyukám mosolyog. Anyukám sír. Én is sírok, a maszk és a felette az átláthatatlanságig bepárásodó szemüvegem szerencsére eltakarják. Hoztunk székeket is, a teraszon állítjuk fel, mert kijjebb esik. Próbálunk beszélgetni - de nem minden hallatszik ki a maszk alól. Az eső eláll, kimegyünk a kertbe, egymástól több, mint két méternyire leülünk. Levesszük a maszkot, most látszik, ha mosolygunk. Eszünk süteményt, amit V. sütött, meg céklás répasalátát, amit apám ad. Hamarosan indulunk tovább. Indulás előtt kiderül, hogy sonkával, tojással is várt bennünket - de valahogy elfelejtődött.  Jó étvágyat kívánunk nekik hozzá. Kapunk virágot. Mellkasunk előtt keresztezett karral meghajlunk egymás felé. Egyszer, aztán még sokszor. Mintha ölelés lenne.

Visszük tovább a székeket A. anyukájához. Ott is a kertben terítünk. Viszünk virágot és csokit - másik nagymama, másik szokások. Itt pogácsát és turmixot kapunk. Meg ajándékot A. elmúlt születésnapjára, húsvétra, érettségire, V. jövendő szülinapjára.

Hazaérünk, a két gyerek kidől, mint általában - mire vacsorázni hívnánk őket, mindketten mélyen alszanak. A vacsora friss tavaszi karalébéleves. Biokaralébá, úgyhogy a szárát és a levelét is belefőztem (A karalábé szőröstül - bőröstül felkockázva, karikázott sáérgarépa, petrezselyem a kertből. Sózom, vajon (! sem margarin, sem olaj, vaj) megpárolom, összekeverem egy fél doboz tejföllel, felöntöm vízzel, főzöl bele galuskét (tojás, liszt, só, petrezselyem) - forrón esszük, de ezek a friss, tavaszi tejfölös zöldséglevesek mind jók behűtve is - időjárásfüggő)

Algoritmus vacsorára

A homeoffice bevezetésekor készítettem egy új fb profilt, hogy jobban vagy másképp is elérhető legyek a klienseknek. A saját nevemen indítottam el azt is, hogy felismerhető legyek, de a céges telefonszámommal. És semmilyen módon nem kapcsoltam össze a normál, hétköznapi profilommal - épp ez volt a cél, hogy ne engedjem rá a magánéletemre a szakmait. Néhány közös ismerősöm így is lett magammal - de nem sok. Négy. És ma reggel mire ébredtem? Hogy új ismerősnek jelölésem érkezett. Magamtól. Vagy a tudatalattim garázdálkodik éjjelente a céges telefonommal a kezében, vagy a fb nem tartja tiszteletben egyáltalán azt, hogy valaki szeretne-e valakit bejelölni ismerősként. Én az utóbbira gyanakszom - mert ha a tudatalattim éjjelente bármit csinálhatna, akkor a kamraszekrényt rohamozná meg tonhalkonzervért, csokiért, befőttért - és a sor csak azért nem folytatható tetszőlegesen, mert véges tartalommal bír a kamránk.

Vidéki élet

én: mi ez? egy tehénhangot hallottam... múúúú
V.: szerintem inkább láncfűrész lehetett
én: kár... egy tehén sokkal cukibb
V.: egy láncfűrésznél? annál szinte bármi

karanténkonyha, minimál style

én: Gyertek enni!

ők: mi van reggelire?

én: egy- és kétkolbászos* melegszendvics... de a kétkolbászosból mindenkinek csak egy jut

* szelet kolbász/szelet kenyér**

** igazából 3 db száraz zsemle felkarikázva***

*** és nem is lesz más, mert egyikünk sincs még 65... bár kettesével már elérhetjük, ha jól megyünk

Fű alatt

Annyi minden történt az utóbbi hetekben, hogy szinte észre sem vettük, hogy Á. befejezte középiskolai tanulmányit. Nincs ballagás, nincs szerenád, nincs bankett - csak érettségi lesz. Meg persze hátra van még a fekete leves az egyetemi felvételi - ami ugye külön nincs, hanem az érettségi eredmények és ilyen-olyan pluszpontok alapján veszik fel a gyerekeket diákokat. Bár néha a napok nyögvenyelősen mentek, vártuk a nyarat, az őszt, a karácsonyt, a szünetete, a tavaszt - mégis úgy szálltak el a középiskolás évek, sőt, a teljes gyerekkor, hogy felocsúdni is alig volt időm. Az érettségin nem a teljesítménye és a jegyei miatt aggódom, Á.-t ismerve minden kiváló lesz - de hogy közel két hónap bezártság után a vírus tetőzésekor (?) menjenek ki először azt elég abszurd ötletnek tartom. Hacsak nem az a cél, hogy tényleg legyen egy látványos csúcs, mert már nem aggódnak eléggé az emberek.

Kisvárosi felejtős

Megjött a várva várt fagyi. Már így is több szót vesztegettem rá, mint amennyit érdemel. Sajnos igaza lett A.-nak, aki már évekkel korábban megmondta, hogy a kézműves jelző nem takar semmit - vagyis többnyire épp a semmit takarja. Mielőtt kibontottam volna a fagyikat, végigolvastam a címkéket az összetételekkel. Nem sok kedvem volt ezután megnyitni a dobozokat, de megtettem - azzal, hogy ennyi mesterséges tuninggal iszonyú jónak kell lennie eléggé gáznak hangzik minden. De annyian és annyira dicsérték a neten! - persze már nem először döbbenek meg azon, hogy emberek mi mindent találnak  különlegesen finomnak. Igen, ezt is. Végigolvastam a véleményeket, és egybehangzóan állította a nép, hogy élete fagyija, hogy lágyan selymes, hogy utánozhatatlanul finom, hogy soha többé nem kell fagyiért menni Olaszországba másért meg minek. Azt hittem, az lesz a legnagyobb bajunk miután meghozták, hogy lehűlt az idő, és így nem tudjuk kint napozgatva enni, vagy hogy nem fér majd be a hűtőbe, vagy hogy túl gyorsan elfogy - de nem, ezek egyáltalán nem lettek volna annyira szomorú dolgok, mint az, hogy a fagyi szar. Az állaga is szar. Biztosan lehet glükózszirupból és mesterséges színezékből is finom fagyit előállítani a megfelelő adalékanyagokkal - ezeknek az embereknek nem sikerült.

Hozadéka (mert a vírus jelenléte óta mindenhez kell happy end, ha nem akarom, hogy az öngyilkosság utcájába befordult depressziósnak tűnjek): amíg a gyerekek kicsik voltak, sok fagyit készítettem itthon gyümölcsökből, mascarponéból, tejszínből, kókusztejből, banánból, vaníliából, kakaóból, kávéból (stb). Egy gond volt velük, hogy nem tudtam igazán krémes fagyiállagot produkálni. Most újra nekilátok az sk fagyiknak.

Karanténkonyha

Sajnos szinte sosem rendelünk semmiféle kész kaját* - mert a házhozszállítós kifőzdékben egyáltalán nem bízom. A jóféle éttermekben persze bíznék, de az négy emberre horribilis összeg lenne, ha rendszeresen megengednénk magunknak, szóval, marad az, hogy mi főzünk. Többnyre én vagyok a soros, ritkán V., ő inkább sütni szeret (kalácsot, muffint, almás pitét), és eseti jelleggel Á.  is hajlandó (egyszer főzött pörköltet tarhonyával, egyszer pedig kínai édes-savanyú sertést rizzsel - és nagyon elégedettek lehetünk, mert mindkettő pompás volt) - A. nem tud főzni és nem is akar megtanulni, így őt csak vészhelyzetben** szoktam bevetni - mert amúgy képes követni az utasításokat***

Hogy ne kelljen nélkülöznünk a menő kajákat, mára spárgás rizottót csináltam tonhal stake-kel. 

De ami a lényeg: házhoz rendeltem egy csomó fogylaltot. Még pénteken. És csak holnapra fog megérkezni. Remélem, nagyon finom fagyikat hoznak. Úgy várom a fagyifutárt, mint a Messiást. 

* pedig én már úgy szeretnék olyat enni, ami után nem itthon kell mosogatni (de finom) - pizzát már rendeltünk egyszer az elmúlt hat hétben (sajnos azt is csak nagyon kevés helyről szeretem)

** komoly vészhelyzetre gondolok  nem olyasmire, mint a koronavírus

*** de tegnap pld kisütött rengeteg fasírtot, amit én kevertem be - csak egy kis időeltolódás miatt a fasírtok nem kerültek szinkronba a paradicsomos káposztával, amit csak ma főztem meg, mire a fasírt már elfogyott (mea culpa)

Nyugodt élet, boldog halál

én: mit hallgatsz? ez nekem is tetszik*

A.: svéd halálmetál

én: nagyon megnyugtató

A.: igen, anyukámnak is ez a kedvence

én: a te anyukádnak? aki még soha életében nem vett kézbe egyetlen krimit sem, mert az nem a magas művészethez tartozik?

A.: igen, egyszer meghallotta nálam, akkor letöltette magának is, és azóta hallgatja

* korántsem minden zenét szeretek, amit A. hallgat, a többségük kireszeli az agyamból az idegszálakat

Tejet iszok és pipázok