2019. január 10., csütörtök

Böjt

Noha ilyesféle fogadalmat egyikünk sem tett az idei évre, immár tizedik napja nem mosunk és nem teregetünk. Tegnap vettem négy pár új zoknit. Nem mosás helyett - de a mosástól való megfosztottságot is felhasználva ürügyként. Macskás zoknik, két fekete, két tarka.

A mosógépszerelő itt járt egyszer a múlt héten, akkor megállapította, hogy milyen alkatrészt kell rendelnie.  Aztán jött az alkatrésszel hétfőn, de akkor előzetes bejelentés nélkül csöngetett be, így csak V. volt itthon és - nagyon helyesen - nem engedte be. Aztán ígérte tegnapra, de akkor nem jött. Aztán jött ma, hozta az alkatrészt, de midőn beszerelte volna, kiderült, hogy gyári hibás. Most elment és majd rendel újat, aztán ha az megérkezik és gyári hibátlannak bizonyul, akkor beszereli. Addig böjtölünk. De meglesz még ennek a böjtje!

2019. január 9., szerda

Diétás reggeli

citromos - gyömbéres fogkrém
diós arcradír
piros almás tusfürdő

2019. január 8., kedd

Plusz napi százhúsz forint jól jönne!

Az éves szinten átlagosan 42 ezer forintos nyugdíjemelés az napi szintem átlagosan 116 forint plusz. Ebből az ember szinte bármit megvehet, amire vágyik. Fél kiló kenyér, három kisebb alma... és még sorolhatnám...

2019. január 7., hétfő

Klimatikus viszonyainkról

Érezhetően hidegebb van a fűtött(!) előszobánkban, mint a rendeltetésszerűen működő hűtőszekrényükben.

Kaffka*: A nyomtatvány (csak nagyon erős idegzetűeknek!!!!! minimum egy deci pálinkával sem ajánlott) - avagy minden év elején eljön értünk a rém

Adóelőleg-nyilatkozat a 2019. évi családi kedvezmény (és járulékkedvezmény) érvényesítéséről

(Kérjük, olvassa el a nyilatkozat kitöltési útmutatóját!)


I.

A nyilatkozatot adó magánszemély Módosított nyilatkozat
neve: …….………………………………………………. adóazonosító jele: ⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕        ⎕
1. Az eltartottak (kivéve a magzat) neve, adóazonosító jele (*Eltartotti minőség kódjai:1.Kedvezményezett eltartott 2.Eltartott 3.Felváltva gondozott gyermek 0.Kedvezménybe nem számító) Magzat esetén adatok helyett „magzat”-ot tüntessen fel!   
Eltartotti minőség* Adóazonosító jel   Jogosultság jogcíme**           Változás időpontja         
⎕ Név:………………………….…  ⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕ ⎕ ⎕⎕⎕⎕. ⎕⎕. ⎕⎕.
⎕ Név:…………………………….  ⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕ ⎕ ⎕⎕⎕⎕. ⎕⎕. ⎕⎕.
⎕ Név:…………………………….  ⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕ ⎕ ⎕⎕⎕⎕. ⎕⎕. ⎕⎕.
⎕ Jelölje itt x-szel, ha az eltartottak felsorolását külön lapon folytatja!
( **Jogosultság jogcímei: 4.Gyermek után családi pótlékra jogosult, vagy ilyen jogosulttal közös háztartásban élő házastárs 5.Családi pótlékra saját jogán jogosult, vagy ilyen jogosulttal közös háztartásban élő hozzátartozó (ideértve a gyermek szüleinek hozzátartozóit is), 6. Rokkantsági járadékban részesülő, vagy ilyen személlyel közös háztartásban élő hozzátartozó, 7. Várandós nő vagy várandós nő közös háztartásban élő házastársa)
2. Nyilatkozom, hogy a családi kedvezményt egyedül ⎕, vagy jogosultnak minősülő házastársammal/élettársammal közösen ⎕érvényesítem.
3. Nyilatkozom, hogy jogosult vagyok a családi kedvezményt Magyarországon érvényesíteni, külföldi államban a jövedelmem után azonos vagy hasonló kedvezményt nem veszek (vettem) igénybe. ⎕
4. Nyilatkozom, hogy nem kérem a családi járulékkedvezmény havi összegének érvényesítését.⎕
5. A fentiek alapján nyilatkozom, hogy a családi kedvezményt
a) ………………… forint összegben kívánom igénybe venni.
b) …… fő kedvezményezett eltartott után kívánom igénybe venni. Az a) vagy b) sor egyikét töltse ki.
Kelt: ………………………….. A nyilatkozatot tevő magánszemély aláírása: ………..……………………………… 


II.
A családi kedvezményt kérő magánszemély jogosultnak minősülő házastársa/ élettársa
neve …………………………………………………………………….                                       adóazonosító jele: ⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕
Tudomásul veszem és elfogadom, hogy jogosultnak minősülő házastársam/élettársam az I. Blokkban meghatározott mértékben kéri a családi kedvezménynek az adóelőleg-alapjából történő levonását.
Kelt: ………………………….. A nyilatkozatot tevő magánszemély aláírása: ………..……………………………… 

III.
Az I. Blokkban szereplő magánszemély munkáltatójaként a nyilatkozat tartalmát tudomásul vettem. A magánszemély adóelőlegét az I. Blokkban szereplő nyilatkozat figyelembevételével állapítom meg.
A munkáltató, kifizető megnevezése: …………………………………… adószáma: ⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕⎕—⎕—⎕⎕
Kelt:…………………………………. Cégszerű aláírás ……………………………


Tájékoztató
a 2019. évi családi kedvezmény érvényesítését kérő adóelőleg-nyilatkozathoz 
Tisztelt Adózó! Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója, vagy összevonás alá eső rendszeres jövedelmet juttató kifizetője az Ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembevételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban töltse ki és adja át munkáltatójának, kifizetőjének. Mielőtt a nyilatkozatot leadná, a nyilatkozat II. Blokkját az Ön házastársának (kedvezményre jogosult élettársának) is ki kell töltenie. A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Béktv.) 3. § (1) bekezdése alapján a házastársakra vonatkozó rendelkezéseket a bejegyzett élettársakra is alkalmazni kell, ezért a házastárs kifejezés alatt a továbbiakban a bejegyzett élettársat is érteni kell. 
Az adóelőleg-nyilatkozat nem kizárólag munkáltató számára adható, hanem olyan kifizető felé is, aki összevonás alá eső rendszeres jövedelmet juttat. Ilyennek kell tekinteni különösen a havi, heti bért, munkadíjat, tiszteletdíjat, személyes közreműködés ellenértékét, egyéb juttatást. Ilyen kifizetőnek minősül például az a megbízó, aki rendszeresen juttat megbízási szerződés alapján díjat a magánszemélynek. Az adóelőleg megállapítása szempontjából munkáltatónak kell tekinteni azt, aki bért fizet ki, illetve a társaság tevékenységében személyesen közreműködő tag tekintetében a társas vállalkozást. Összevonás alá eső jövedelemnek minősül például a munkabér, de az adóköteles társadalombiztosítási ellátás, például a gyermekgondozási díj is, így a kedvezmény azzal szemben is érvényesíthető. 
A munkáltató (a kifizető) a nyilatkozatban foglaltakat az adóéven belül az átadást követő kifizetéseknél veszi figyelembe. A nyilatkozat tartalmát érintő bármely változás esetén Ön köteles haladéktalanul új nyilatkozatot tenni, vagy a korábbi nyilatkozatot visszavonni. Nem kell új nyilatkozatot tenni, ha az adóévben a magánszemély a családi kedvezményt már a magzatra tekintettel is érvényesítette. A nyilatkozat egyik példányát a munkáltatónak, másik példányát pedig Önnek kell az adóbevallás elkészítéséhez szükséges bizonylatokkal együtt az elévülésig, azaz 5 évig megőriznie.
Az adóelőleg megállapítása során a családi kedvezményt a jogosultnak minősülő házastársak, élettársak – az összeg vagy a kedvezményezett eltartottak számának felosztásával – közösen is igénybe vehetik . Ha a családi kedvezményre ugyanazon kedvezményezett eltartott után több magánszemély jogosult, illetve, ha a magánszemélyek a családi kedvezményt közösen veszik igénybe, akkor a jogosultaknak a nyilatkozatot közösen kell megtenniük.
Figyelmeztetés: Amennyiben Ön a nyilatkozattételkor fennálló körülmények ellenére a családi kedvezmény érvényesítését jogalap nélkül kéri, aminek következtében az adóbevallása alapján 10 ezer forintot meghaladó befizetési különbözet mutatkozik, a befizetési különbözet 12 százalékát különbözeti-bírságként kell megfizetnie.
Jogosultság a családi kedvezményre
A családi kedvezmény – a feltételek fennállása esetén – az Ön összevont adóalapját csökkenti. Abban az esetben, ha Ön e nyilatkozattal kéri a családi kedvezmény érvényesítését, a kedvezmény az adóelőleg alapját – és ezért a munkáltatójától, kifizetőjétől származó adóévi jövedelmeiből fizetendő adóelőleg összegét is – csökkenti.
A családi kedvezmény 2019-ben – az eltartottak számától függően – kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként egy eltartott esetén 66 670 forint, kettő eltartott esetén 133 330 forint, három vagy annál több eltartott esetén 220 000 forint.
A családi kedvezmény a gyakorlatban azt jelenti, hogy havonta és kedvezményezett eltartottanként egy eltartott esetén 10 ezer forinttal, két eltartott esetén 20 ezer forinttal három vagy több eltartott esetén 33 ezer forinttal magasabb összegű nettó kereset áll a családok rendelkezésére.
A családi kedvezmény érvényesítésére jogosult 
    • az a magánszemély, aki jogosult a családi pótlékra. Családi pótlékra az élettársakként együtt élő vér szerinti szülők is jogosultak, továbbá a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) jogosultnak tekinti azt a szülővel együtt élő élettársat is, aki az érintett gyermekkel közös lakó vagy tartózkodási hellyel rendelkezik és a szülővel élettársként legalább 1 éve szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában, vagy a szülővel fennálló élettársi kapcsolatát az ellátás megállapítására irányuló kérelmet legalább egy évvel megelőzően kiállított közokirattal igazolja (jogosultság jogcímeként nekik is a „4” jogcímkódot kell szerepeltetniük); 
    • a gyermeküket jogerős bírósági döntés, egyezség, közös nyilatkozat alapján időszakonként felváltva gondozó szülők a Cst. alapján 50-50 százalékban jogosultak a családi pótlékra (közös felügyelet). A Cst. nem köti bírósági döntéshez, egyezséghez a családi pótlékra való jogosultságot, elegendő, ha a felek erre vonatkozóan közös nyilatkozatot tesznek a folyósító szerv felé. A közös felügyelet alatt álló gyermekre tekintettel a szülők a családi kedvezményre is 50-50 százalékos arányban jogosultak, tehát saját eltartottjaik számától függően 33 335 (a 66 670 fele), 66 665 (a 133 330 fele), vagy 110 000 (a 220 000 fele) forintot érvényesíthetnek a felváltva gondozott gyermek után. A kedvezményt azonban egymás között nem érvényesíthetik közösen, viszont a (jelenlegi) házastársukkal a rájuk vonatkozó kedvezményt közösen is igénybe vehetik;
    • a jogosulttal közös háztartásban élő, családi pótlékra nem jogosult házastársa. Év közben is érvényesítheti a családi kedvezményt az a magánszemély, aki nem jogosult ugyan családi pótlékra, de az arra jogosult házastársával közös háztartásban él. (Abban az esetben például, ha a házastársak közül csak az egyik minősül nevelőszülőnek, a vonatkozó szabályok alapján csak ő jogosult családi pótlékra, viszont házastársa is jogosult arra, hogy adóelőleg-nyilatkozatot tegyen a nevelt gyermek(ek) után járó családi kedvezmény érvényesítésére); 
    • a várandós nő és a vele közös háztartásban élő házastársa;
    • a családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek, továbbá a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély. Esetükben saját maga vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozói közül közös döntéssel kiválasztott magánszemély minősül jogosultnak azzal, hogy hozzátartozónak kell tekinteni a gyermek szüleinek hozzátartozóit is (így pl. egy elhunyt szülő testvére is érvényesítheti a kedvezményt a vele közös háztartásban élő árván maradt gyermek után);
    • az a magánszemély is, aki bármely külföldi állam jogszabálya alapján családi pótlékra, rokkantsági járadékra, vagy más hasonló ellátásra jogosult. Természetesen a többi feltételnek ilyenkor is teljesülnie kell (ld. a kedvezményezett eltartottaknál!).
Amennyiben a családi kedvezményre több magánszemély jogosult, mindenképpen közös nyilatkozatot kell tenniük akkor is, ha a kedvezményt teljes egészében kizárólag a jogosultak egyike érvényesíti. A közös nyilatkozat megtételének kötelezettsége nem vonatkozik a felváltva gondozott gyermek vér szerinti szüleire, mert ők a kedvezmény 50-50 százalékát a másik szülőtől függetlenül érvényesíthetik. Amennyiben a rájuk eső kedvezményt jelenlegi házastársukkal közösen érvényesítik, úgy természetesen nekik közös nyilatkozatot kell tenniük.
Kedvezményezett eltartott
    • akire tekintettel a magánszemély a Cst. szerint családi pótlékra jogosult,
    • aki a családi pótlékra saját jogán jogosult,
    • a rokkantsági járadékban részesülő személy,
    • a magzat (a fogantatás 91. napjától a világra jöttét megelőző hónapig az erről szóló orvosi igazolás alapján),
    • a bíróság döntése, egyezség, a családi pótlék folyósítójánál tett közös nyilatkozat alapján közösen felügyelt gyermek mindkét szülőnél, valamint a szülők házastársainál is.
Amennyiben a magánszemély azért érvényesíthet családi kedvezményt, mert külföldi állam jogszabálya alapján ott jogosult családi pótlékra, rokkantsági járadékra, vagy más hasonló ellátásra, kedvezményezett eltartottként azt a magánszemélyt (gyermeket) veheti figyelembe, akire tekintettel a Cst. megfelelő alkalmazásával a családi pótlékra való jogosultsága megállapítható lenne.
Eltartott
    • a kedvezményezett eltartott,
    • az, aki a Cst. szerint a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából figyelembe vehető vagy figyelembe vehető lenne, akkor is, ha a kedvezményezett eltartott után 
                • nem családi pótlékot állapítanak meg (pl. rokkantsági járadékot folyósítanak),
                • családi pótlékot nem állapítanak meg (pl. magzat esetében),
                • vagy a családi pótlék összegét a gyermekek száma nem befolyásolja (pl. tartósan beteg gyermek után járó emelt összegű családi pótlék esetében).
Példa: Egy családban négyen élnek: apa, anya, a nappali tagozatos egyetemista fiuk és az apa húga, aki rokkantsági járadékot kap. A rokkantsági járadékban részesülő személy után a testvére (az apa) veszi igénybe a családi kedvezményt.
Miután az egyetemista is eltartottnak minősül, azaz a családban az eltartottak száma két fő. Erre tekintettel a rokkantsági járadékban részesülő személy után havi 133 330 forint családi kedvezményt érvényesíthet az apa.

A családi járulékkedvezmény
A magánszemély az őt megillető családi kedvezményt a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. §-a szerinti biztosítottként fizetendő természetbeni egészségbiztosítási járulékkal, pénzbeli egészségbiztosítási járulékkal, nyugdíjjárulékkal szemben is elszámolhatja abban az esetben, ha azt a személyi jövedelemadó-alappal (adóelőleg-alappal) szemben nem lehetett teljes összegben érvényesíteni. A családi járulékkedvezmény összege egyenlő a családi kedvezmény adóalappal (adóelőleg-alappal) szemben nem érvényesített részének 15 százalékával, de legfeljebb az egészségbiztosítási járulék és nyugdíjjárulék együttes összegével. A munkaerő-piaci járulékkal szemben tehát nem lehet kedvezményt érvényesíteni. A családi járulékkedvezményt a munkáltató (kifizető) automatikusan figyelembe veszi, ha a magánszemély a családi kedvezmény érvényesítéséről nyilatkozik. A magánszemély azonban kérheti, hogy járulékkedvezményt a munkáltató (kifizető) ne érvényesítsen, és a családi kedvezményre jogosító keretből csak azt az összeget számolja el, ami a személyi jövedelemadó előlegének terhére érvényesíthető.
Például, ha az egyedülálló magánszemély 3 kiskorú gyermekére tekintettel kéri a családi kedvezmény igénybevételét, akkor havonta háromszor 220 000 forint, együttesen 660 000 forint családi kedvezményt érvényesíthet. Ha ez a magánszemély egy hónapban 350 ezer forint bérben részesül, a munkáltató a 660 000 forintnak a bért meghaladó részét, azaz 310 000 forintot fordít át járulékkedvezménnyé. Ezért a munkáltató az adott hónapban a 310 000 forint 15 százalékának megfelelő összeget, azaz 46 500 forintot vesz figyelembe járulékkedvezményként, vagyis ezen összeggel kevesebb járulékot (egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulékot) von le a magánszemély béréből.
A járulékkedvezmény elszámolásakor is fokozott figyelemmel kell eljárni! Ha a magánszemély jogosulatlanul veszi igénybe a családi járulékkedvezményt, akkor is felmerülhet a 12 százalékos különbözeti-bírság fizetési kötelezettség.
Az adóelőleg-nyilatkozat
Az I. Blokkhoz: Ön ebben a blokkban nyilatkozik munkáltatójának (kifizetőjének) az érvényesíteni kívánt családi kedvezményről, valamint itt kell részleteznie az eltartottak, kedvezményezett eltartottak adatait is. 
Az 1. ponthoz: Az eltartottak neve mellett az eltartotti minőséget (azaz, hogy miként kell őt a családi kedvezmény számításánál figyelembe venni) külön kódkockában kell jelölni. Magzat esetén név helyett a „magzat” elnevezést tüntesse fel, kedvezményezett eltartottként „1” kóddal jelölve őt! A magzat(ok) a várandósság orvosi igazolása alapján a fogantatástól számított 91. nap hónapjától az élve születés napját megelőző hónappal bezárólag vehető(k) figyelembe. Az orvosi igazolást a nyilatkozathoz nem kell csatolni, de 5 évig meg kell azt őrizni. 
Az eltartottak neve mellett az alábbi eltartotti minőséget jelölő kódok közül a megfelelőt kell szerepeltetni:
    • „1” kód – Kedvezményezett eltartott
    • „2” kód – Eltartott
    • „3” kód – Felváltva gondozott gyermek
    • „0” kód – Kedvezménybe nem számító 
Akkor kell valakit kedvezménybe nem számítóként („0” kóddal) szerepeltetni, ha az eredetileg adott nyilatkozatban őt eltartottként, vagy kedvezményezett eltartottként tüntették fel, azonban olyan változás következik be az eltartotti minőségében, mely alapján őt a családi kedvezmény szempontjából a jövőben nem kell figyelembe venni. Annak érdekében azonban, hogy a munkáltatónak tudomása legyen a valós helyzetről, azaz a kérdéses magánszemély milyen időponttól esik ki az eltartottak közül, a változás időpontját mindenképpen meg kell jelölnie, valamint a kedvezményből kieső személyt is szerepeltetnie kell „0” kóddal a módosított nyilatkozatában. 
Az összes eltartott nevét, adóazonosító jelét meg kell adni (kivéve a magzatét), adóazonosító jel hiányában nyilatkozat nem adható. Az eltartottak mellett meg kell jelölni, hogy adott eltartott után a nyilatkozatot adó magánszemély milyen jogcímen jogosult a kedvezmény érvényesítésére.
Jogosultsági jogcímek:
    • „4” kód – Gyermek után családi pótlékra jogosult, vagy ilyen jogosulttal közös háztartásban élő házastárs
    • „5” kód – Családi pótlékra saját jogán jogosult, vagy ilyen jogosulttal közös háztartásban élő hozzátartozó (ideértve a gyermek szüleinek hozzátartozóit is)
    • „6” kód – Rokkantsági járadékban részesülő
    • „7” kód – Várandós nő vagy vele közös háztartásban élő házastársa

Változás időpontja
Amennyiben Önnél év közben az adóelőleg-nyilatkozatán feltüntetett adatokat érintően olyan változás következik be, amely szükségessé teszi az adóelőleg-nyilatkozat módosítását, akkor az ugyanazon munkáltatóhoz tett nyilatkozaton a „Módosított nyilatkozat” jelölésére szolgáló négyzetben ezt X-szel kell jelölnie.
A módosított nyilatkozatban megjelölt változás szerinti családi kedvezmény legkorábban a nyilatkozattétel keltét követő bérszámfejtés alkalmával vehető figyelembe, függetlenül attól, hogy egy korábbi dátumot jelöltek meg változás bekövetkezésének időpontjaként. A változás időpontjának megjelölése azt a célt szolgálja, hogy a munkáltató a valóságnak megfelelő adatot tudjon szolgáltatni a ’08-as bevallásában arról, hogy Ön mely eltartottak után, milyen jogcímen és mikortól jogosult (vagy mikortól nem jogosult) családi kedvezményre. Nem jelent azonban kötelezettséget a munkáltató számára az, hogy a változás időpontjára visszamenően rendezze a családi kedvezményt, ha Ön nem a változás bekövetkezésének hónapjában, hanem egy későbbi időpontban módosítja adóelőleg-nyilatkozatát.
A 2. pontban kérjük, jelölje az arra szolgáló négyzetben X-szel, hogy a családi kedvezményt egyedül, vagy jogosultnak minősülő házastársával, élettársával közösen kívánja érvényesíteni.
A 3. ponthoz: Ön csak akkor érvényesíthet a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerinti családi kedvezményt, ha azonos vagy hasonló kedvezményt ugyanarra az időszakra a másik államban, ahol az önálló, nem önálló tevékenységéből, nyugdíjból származó jövedelme megadóztatható  figyelemmel a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezmények rendelkezéseire is  nem vett és nem is vesz igénybe.
További feltétel vonatkozik a külföldi adóügyi illetőségű magánszemélyre. A kedvezmény Magyarországon történő érvényesítéséhez az is szükséges, hogy valamennyi Magyarországon adókötelezettség alá eső nem önálló tevékenységből és önálló tevékenységből származó jövedelme (ideértve a vállalkozói jövedelmet és a vállalkozói osztalékalapot vagy az átalányadó alapját), valamint kapott nyugdíja elérje az adóévben megszerzett összes jövedelmének a 75 százalékát. Az adóévben megszerzett összes jövedelembe beleértendőek a különféle jogcímeken megszerzett jövedelemtételek (például: önálló, nem önálló tevékenységből származó jövedelem, egyéb jövedelem, külön adózó jövedelmek) függetlenül attól, hogy mely országban (Magyarországon vagy külföldön) adókötelesek.. Amennyiben Ön külföldi adóügyi illetőségű, akkor a külföldi magánszemélyek kiegészítő nyilatkozatát is ki kell töltenie a családi kedvezmény igénybevételéhez! Adóazonosító jel megadása ebben az esetben is szükséges. 
A 4. ponthoz: Ön e pontban kérheti munkáltatóját, hogy az alább megjelölt családi kedvezményt kizárólag a személyi jövedelemadó-előleg alapjával szemben vegye figyelembe. Ha e nyilatkozatot megteszi, úgy a munkáltató nem fogja alkalmazni a járulékkedvezményt még akkor sem, ha az 5. pontban megjelölt családi kedvezmény teljes összegű igénybevételére az Ön adóelőleg-alapja nem nyújt fedezetet.
Az 5. pontban nyilatkozik arról, hogy a családi kedvezmény érvényesítését kéri munkáltatójától. Az érvényesíteni kívánt családi kedvezményt meghatározhatja mind az összeg [a) sor], mind a kedvezményezett eltartottak számának [b) sor] megjelölésével. Ha a megjelölt összeg, vagy a feltüntetett kedvezményezett eltartottak száma alapján járó összeg magasabb, mint az Ön részére kifizetett jövedelem (például munkabér), úgy a különbözetet a kifizető járulékkedvezményként veszi figyelembe feltéve, hogy Ön biztosított és nem tett nyilatkozatot a 4. pontban.
Amennyiben a nyilatkozat a) sorában a kedvezményezett eltartottak száma alapján kiszámítható családi kedvezmény maximális összegénél kisebb összeget, vagy b) sorában a kedvezményezett eltartottak számánál kisebb számot jelöl meg, a fennmaradó kedvezményt jogosultnak minősülő házastársa, élettársa ugyancsak a munkáltatójának adott nyilatkozattal (amelyben ezt a blokkot ő tölti ki) érvényesítheti.
A II. Blokkhoz: A sorokat az Ön házastársa vagy élettársa tölti ki, ha közös nyilatkozatot kell tenniük. Nem kell közös nyilatkozatot tenni azzal a volt házastárssal, élettárssal, aki a felváltva gondozott gyermekükre tekintettel érvényesíti az 50-50 százalékos kedvezményt.
A III. Blokkhoz: Ezt az Ön munkáltatójának (kifizetőjének) kell kitöltenie.

A hálátlan

én: hoztam nektek igazi dobozos tiramisut!
V.: jó
én: nem is örülsz neki?
V.: de
én: és akkor miért nem látszik?
V.: azért, mert te sokkal jobban csinálod
én: de az nem igazi...
V.: mindegy, sokkal finomabb

2019. január 5., szombat

Most pedig azonnal megeszek egy almát!

Mert szeretem az almát. És szeretem a hatásait is. Persze leginkább a finom almát szeretem, ezt pedig lebutított korunkban, amikor az almáknak nincs neve, csak színe (pirosalma, zöldalma) nehéz jól kiszűrni már a boltban. Ha csak bele nem harapok ott rögtön mindegyikbe, tévelygő Hófehérkeként. Én mindig veszek almát, pedig a gyerekek nem szeretik. Ezt sem értem. Hogy hogyan tudott így elkurvulni az ízlésünk. Az enyém is. Gyerekkoromban rengeteg és gyümölcsöt ettünk, természetesen nyersen. Nem azért, mert anyukánk azt mondta, hanem mert szerettük. És mert az volt otthon. Kristálycukor kilószámra pedig nem volt. Igazából gyümölcsön és zöldségen kívül általában semmi sem volt. Nem a szegénységre vágyom megint - de például ha A. vásárol, akkor magától egyáltalán, soha nem jut eszébe zöldséget hozni, gyümölcsből is legfeljebb citromot, narancsot és banánt. Na, tessék, itt van megint egy újévi fogadalom. Így csúsznak be az életembe szeletelt almaként apránként. És ha már, akkor azt is ide kellene írni, hogy legkésőbb este tízkor (khm... tizenegykor, de akkor már aztán tényleg!) lefekszem aludni. És a hajnali kettő már sosem talál ébren. Még talán az alvászavarom is elmúlna. És nem késnék el folyton az iskolából szombatonként. Nem a blogon múlik, elaludtam, hó van és még nem döntöttem el, hogy hogyan induljak el (autóval vagy gyalogosan és bkv-val)

2019. január 4., péntek

Hogyan kell pasit fogni?

Mármint egy konkrét pasi kéne, egy konkrét, jótékony célú hasznosításra.

Még az előző munkahelyek okozta stresszből maradt vissza némi alvászavarom, és biztosan az öregedés is közrejátszik abban, hogy bár javult az helyzet, a normálistól még mindig nagyon-nagyon messze vagyok. Nem tudok elaludni, forgolódok, melegem van, hidegem van, szorít a paplan, útban vannak a testrészeim (és nemcsak a mellem, mint korábban), ha elalszom, is lehet, hogy egy órán belül ébren vagyok - elég fárasztó állapot.

Viszont van egy reményt keltő fejlemény: az iskolában az egyik oktató - bár egy kifejezetten érdekes tárgyat tanít - olyan hangszínnel nyomja végig 3-5 órát, hogy én garantáltan, minden alkalommal elalszom az óráján. Az első padban ülve is. Pedig PPT is van. Egyszerűen nem bírom nála ébren. Nem unatkozom, ha véletlenül sikerül ébren maradnom, nagyon tetszik, amiről beszél! Most már csak azt kéne valahogy megoldani, hogy a pasit esténként odaállítsam az ágyam mellé, hogy meséljen. Ha még ugyanabban a ritmusban ringatná is az ágyat, mint ahogy némely budapesti buszok ráznak, garantált lenne a siker.

Olajra lépek

Reggel ismét nem volt időm sem reggelizni, sem elvihető (egészséges, karcsúsító) ételt készíteni magamnak. De legalább a napi kötelező folyadékfogyasztás legyen meg - gondoltam már sapkában, sálban, kabátban, útra készen, így gyorsan a kulcsommal felhasítottam az előszobában tárolt, még lefóliázott italgöngyöleget, egy palackot magamhoz vettem és startoltam ki az autóhoz. A palackot behajítottam magam mellé az anyósülésre, slusszkulcs, waze (azért ez a sorrend, hogy legyen ideje bemelegedni az autónak, hidegen ugyanis csak rángatni tud, menni nem) - és mikor minden megvolt, odanyúltam a palackért, hogy felbontsam. Kunsági Éden - hirdette a címke. Félbehagytam a mozdulatot, és szomjasan beletapostam a gázba.

Nem vall-e halált megvető bátorságra

ellazult nyelvünket egész éjjel az éles fogak közt tartani?


(és rá is fázunk harapunk néha - vagy csak én)