Én vagyok az egyik legidősebb a munkacsoportunkban. Meg a legokosabb is. A többiek közül több olyan is van, aki még csak idén végzett. Az azt jelenti, hogy 25 év alatt vannak. Diplomások. Vagy majd azok lesznek, ha meglesz a nyelvvizsgájuk. Mindenesetre még a fenekükön van a tojáshéj frissek, üdék és naprakészek.
Valószínűleg sosem fogom megszokni, hogy ezen az új munkahelyemen nem használunk számítógépet. Vagyis csak titokban néhányan. Mert ha nem is tilos, de nem ért hozzá senki, ezért inkább nem követelmény. Sem az öregdiplomások, sem a frissek számára. Így jelzőtüzekkel személyesen és telefonon kapcsolódunk az ügyfeleinkhez. De azért a dokumentációinkat - partizánakció keretében - néhányan mégis megpróbáljuk a digitális világban is rögzíteni. Hátha egyszer jól jön még. Szóval, adatbázisokat gyártok. Ne gondoljatok semmi komplikáltra, excel sorok meg oszlopok, képletek nélkül. Színesek, hogy jobb ízük legyen, hátha úgy jobban lecsúszik a kollégák torkán. Szóval, dolgozom az egyik gépnél. Egyedül - ezt a részét így jobban kedvelem.
Mellettem három kolléganő ügyködik. Három fő diplomás (egyikük többdiplomás) munkaerő. Az egyik szitál nőci egy ki tudja, honnan kinyomtatott papírlapról olvas fel hosszú intézményneveket. A másik rostál ezeket szó szerint pontosan beírja a google keresőjébe (mondtam neki, hogy a töredékszó is elég, de nem, ő pontosan begépel mindent, kisbetű, nagybetű, kötőjel, satabbi), majd a google-ból kinyert egyéb adatokat lediktálja a harmadiknak, aki követ vág kézzel (golyóstollal) egy papírra írja a hallott intézménynevet és a hozzá tartozó egyéb adatokat. Nem haladnak nagyon gyorsan, folyton félrehallják az intézményeket, utcákat, pozíciókat, minden mást. Mondjuk sokat nevetnek közben, ez egy vidám munkahely. Én általában nagyon jól érzem itt magam, mert tényleg kedvesek, a munka pedig érdekes. De azért ma inkább sírtam volna, hogy mennyire nem hatékony ez így és nem értik, nem tudják, nem akarják megtanulni. Sem a ctr c - ctrl v funkciót, sem a ctrl f-et (többoldalas dokumentációkat nyálaznak át egy-egy szóért) - értitek, szóval ezek az alapok lennének. Nem segghülyék nagyon buták amúgy, de úgy általában is elég restek tanulni, hamar elegük van a hallott dolgokból és nehezen illesztik össze a különböző szituációkban összeszedett darabkákat. Mintha az élet egyes aspektusainak nem lenne közük más aspektusokhoz. Ez azért sokszor fáj.
Viszont nem gonoszak, nem pszichopaták, nem állatok - ez viszont sokat jelent nekem.