Nem bírom abbahagyni a kacagást, fetrengek, már izomláz van a hasamban, tuti, hogy így kell kockahasat csinálni, elképesztően intenzív módszer!
Persze, ha elmondom, min nevetek ilyen féktelenül, talán elcsodálkoztok és talán némi rosszalló vagy sajnálkozó fejcsóválással, értetlenre kerekedett szemekkel örökre itt hagyjátok a blogot. Ez totál hülye! - mondjátok majd talán. Megértem, A. ugyanígy néz (csak ugye engem nehezebb lenne örökre itt hagyni, mint a blogot, szóval még kitart).
Kávét főztem éppen, amikor azon kezdtem gondolkodni, mi mindent írjak fel a bevásárlólistára (alig telik el vasárnap váráslás nélkül, és még kevesebb telne, ha a boltok estig is nyitva lennének, mert igazából a valós vásárlói igényeink este jelentkeznek). Különösen fontos, hogy V. holnapi születésnapjára meglegyen minden. A vacsorához és a tortához is. (A. most tette ki a lábát és már tudom, hogy a vacsorához nem írtam fel mindent). Egyelőre akkor még a tortára koncentráltam: karamellkrém torta lesz eperrel (hopp, eper is kell majd), és azon gondolkodtam, míg folyt ki a kávé a gépből, hogy elegendő cukor van-e itthon a karamellkrémhez. Gondolatban már írtam is a listára: cukóka.
Nos, ez van, szégyen vagy sem, mélyen magamban egy csomószor idétlenül beszélek. Zokni helyett azt mondom, zokejnó, paradicsom helyett prdiccsom, paprika helyett papperka, tojás helyett tojglino (és más ilyesmi baromságok) - a cukor helyett most azt találta ki az agyam (esküszöm, nem tudatos a dolog, az agyam és én két külön életet élünk), hogy cukóka. Nem is lett volna ezzel semmi baj, beleillik a sorba - csak mégis másként hangzik. Mintha raccsolnék, vagy mintha valami enyhe diftongus hallatszana (ou?). Kipróbáltam tehát magamban egy létező hasonlóval is: Jucóka. Jucóka raccsolás és diftongus nélkül hallatszott. Kimondtam akkor hangosan is (a kávéscsészék közben megteltek, vittem őket az asztalhoz) és közben kimondtam egymás mellet a kettőt: cukóka... Jucóka... cukóka... Jucóka... cukóka... Jucóka. Egészen másképp hallottam őket. Isteni felfedezésemet megosztottam az épp belépő A.-val is: cukóka... Jucóka. Ugye, hogy másképp hallatszanak? Nem - mondta A., ugyanolyanok. Dehogyis! - mondtam én. Mondd ki őket hangosan te is! És akkor kimondta: cukóka. Ugyanolyan - tette még hozzá, de én már fetrengtem a röhögéstől, annyira vicces volt. És - hadd ábrándítsalak ki titeket teljesen - most is muszáj vihognom rajta, megfeszülnek az arcizmaim mellett a hasizmaim is és halálra röhögöm magam.
És most rajtatok a sor (nyilván kimondtátok már mindkettőt egymás után), hogy referáljatok. Szerintetek sincs semmi különbség a két szó közt? (azzal nem szeretnélek áltatni benneteket, hogy ti is dőlni fogtok a röhögéstől, azt hiszem, ez az én különleges adottságom)
