2015. április 12., vasárnap

Igen, pont így szerettem volna!

Tegnap volt anyukám születésnapja, ezért ma (mert tegnap ilyen-olyan versenyek voltak) elmentünk hozzájuk egy nagy adag reggel sütött süteménnyel (és itthon felejtve egy másik nagy adag reggel sütött süteményt), ott megebédeltünk, koccintottunk, majd átadtuk az ajándékot, egy új telefont a kőkorszaki nyomógombos szakócája tizenöt éves mobilja helyett. Mivel féltem attól, hogy ragaszkodik a régiségeihez és az újat "majd egyszer" fogja csak felavatni, megbeszéltük A.-val, hogy amint anyukám kibontja a telefont, A. rögvest, mintegy röptében kicseréli a sim kártyát, én megtanítom anyukámat az új telefon (ne aggódjatok, hagyományos nyomógombos ez is, de a kéregborítás helyett már műanyag borítással) használatára, addig el sem jövünk, míg ott helyben fel nem hív mindannyiunkat egymás után. Ez volt a terv.

De nem egészen így sikerült, mert az új telefon a régi sim behelyezésekor pin kódot kért. Nekem nincs olyan, menj tovább nyugodtan - utasította anyukám nagyvonalúan A.-t. De sajnos itt kevés volt az ő nagyvonalúsága, a telefon nem engedett a hebrencs megoldásnak, ragaszkodott a kódhoz. Jó, mondtuk, akkor visszatesszük a régibe, míg kitaláljuk, merre lehet a pin kód (céges telefon, hála a jó égnek, így anyukám nem intézkedhet mások jóváhagyása nélkül saját telefonja ügyében). Igen ám, de a régi telefon is megtagadta az illetéktelennek érzékelt behatolást, a régi telefon is pinért nyafogott.

Ó, a kurva életbe, ilyen balfaszok hogy lehettünk? Jaj, szegény fejünknek, mit tettünk, mit tettünk? Most aztán anyukám telefon nélkül maradt, mi lesz így, most mit csináljunk?

Menjünk és vegyünk egy új sim kártyát végre az ő nevére, már úgyis szabadulna a céges szutyoktól, nem akar ő nyolcvan hetvenkilenc hetvennyolc hetvenhét hetvenhat hetvenöt hetvennégy hetvenhárom hetvenkettő éves koráig dolgozni, milyen jó lesz neki egy saját telefonszám végre. Menjünk és vegyük meg most! - mondtam lelkesen tapsikolva.

Nem tudunk oly forrón kását fogyasztani - figyelmeztetett A. Ó, csak én ittam bort, te nem, nyargaljunk a te vezetéseddel! - próbáltam hatni A. férfiasan vezető szuperénjére. Ó, te szerencsétlen pára! De hisz vasárnap van! - mondta ki a gyilkos végszót A.  Ó, a kurva életbe, hogy azok a nyomorult barmok fulladnának saját fröcsögő nyálukba - szentségtelenítettem meg a vasárnapot én.

Mert nem és nem és nem, a jövő hét során basszus nem lesz időm anyukámmal telefonpontokba menni, hogy ott ne őt fárasszák le a milyen csomagot választ a néni havi harmincért? típusú kérdésekkel, hanem mi majd előre kinézzük az internetről, de persze anyukám is kell, mert szerződni a nevében nem tudok.

Így most neki akkor lesz majd működő telefonja, amikor piros hó esik olyan szerencsésen állnak majd a csillagok, hogy én nem vidéken nyomulok, nem reggelre megyek és maradok estig és nem legfeljebb vasárnap érnék rá (szombaton is egész nap máshol leszek, kár megkérdeznetek, hogy miért nem intézzük el szombaton más ezer dolog mellett, amire szintén nem lesz mód szombaton sem) - de vasárnap ugye csak a dohányboltok meg a piacok, majd megnézem egy őstermelőnél, van-e már érett jó magyar ősi sim, vagy ha nincs, vágott dohányt elfogad-e az új vagy a régi készülék.

És már ezt a mai kurva zárva tartást utáltam ma korábban is, mert régen például amikor anyukámhoz mentünk, nyitva voltak a kertészetek és pont be tudtam vásárolni mindent, amit neki vinni akartam volna vagy hozni magamnak - mert valahogy a mi szerencsétlenül menedzselt hülye életformánk nem alkalmas arra, hogy este még beszaladjak a fél kiló kenyér mellé egy meggyfáért meg ötven kiló szárított érlelt marhatrágyáért is a kisboltba.

2015. április 11., szombat

Szerencsére a tartása szép

És ezt szerencsére nem én mondtam neki, mert akkor nem hinné, hanem egy hetedikes fiú. Még szerencse, hogy ilyen kedves hetedikes fiúval hozta össze a jó sorsa.


Most pedig a sminkkészlet mellé már fülbevalót is akar. És én ettől rögtön úgy érzem, hogy nagyon szívesen vennék neki szemfestéket, de akár még körömlakkot is játszásiból, ha nem kéne azt néznem, hogy kilyuggatja a fülét. Ismeri az ellenérzéseimet, de sírásra görbülő szájjal azt mondja, hogy már mindenkinek van. Én meg azt, hogy akarjon azért, mert tetszik neki, ne azért, mert másnak van. Erre dühös lett. Én meg persze, azt mondtam, hogy ha nagyon szeretné, a születésnapjára kilyuggattathatja a fülét. De közben igazából még a gondolata is fáj. És ha elképzelem fülbevalósan, úgy érzem, jaj olyan csúnyának képzelem. Á, ezt ki se mondom, le se írom... hát V. nyilvánvalóan még egy fülbevalót is meg tud szépíteni.

2015. április 10., péntek

Jaaaaaaaj, de durva

Ez ni!

Aki tökélyre fejlesztette az együttműködést

Valaholmagyarországon a számú út kilométerénél baleset történt. Egy autós az árokba borult a helyszínelés idejére. Az utat lezárták.

(a magyar rádiózás gyöngyszemeiből, a költészet napja előtt egy nappal)


megfejelve ezzel itt

2015. április 8., szerda

A technika hatalma

a: Szia! Probálgatom az okost. Most mikrofonnal is próbálok ez már az történik még nem tudja követni amit mondok de nagyjából leírja ezt is fogom majd használni hogy lehet össze vissza ír de lehet hogy ki tudod találni hogy mit akartam írni mondom a mondva mi van akkor szia
Elküldve (szerda, 15:56)

én:  szia :) nagyon jó

a:  Látom hogy működik a dolog tiszta szívből örülök szia
Elküldve (szerda, 15:57)

Csak ülök elképedve. Apám életében először azt mondta nekem valamire, bármire, akármire:
tiszta szívből örülök


Hát kellett nekem okos pasi, gyerekek, diplomák, állás, gyógyulások, túlélések, ház, kert, macska, virágzó gyümölcsfák, hazaérkezések, oklevelek, tagságok, bármi más?
Mi jöhet még?

szubjektív

A szubjektív hőérzetem messze nulla fok alatt jár - és ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a teljesen objektív értéket mutató hőmérő ágaskodva sem éri el a tíz fokot. A munkahelyemen már nincs fűtés. Hideg szürke szomorúság van. Utálom.

2015. április 7., kedd

Mit kezdjünk egy csúnya lánnyal?

Konkrét javaslatokat várok a konkrét problémákra!

Problémalista (E/1):

1. túl egyenes a szám... nem is látszik, ha mosolygok... nézd, csak a vége kunkorodik fel
2. túl kerek az arcom, ronda
3. túl nagy a szemem (nézd meg! minden fényképen túl nagy! ráadásul kék, fujj!)
4. túl szőke a hajam, az ronda
5. túl egyenes is a hajam, nem lehet vele semmit csinálni, utálom
6. túl kerekek a körmeim, nézd meg, rondák

é. sz. 47° 29′ 16″, k. h. 19° 04′ 06″

Aztán mikor tetszettek utoljára ott járni a Pál utcában? Megvan-e még a grund, mint gyerekkorukban? Kergették-e ott az álmok színes pillangóit? Elkaptak-e valaha is egyet-egyet? Aztán azok légynek bizonyultak-e?

Azt hiszem, azok, akik ilyen kiadványt jegyeznek (ó, sok borzalomba futok ám bele, míg V. olvasónaplóját írogatom), azok egészen alapvető tévedésben vannak az olvasás és a tanítást miértjét illetően is.

Szívesen megkérdezném tőlük (és minden tanár képesítéssel rendelkező felhasználójuktól): és ti, gennyagyúak (érzem én is, hogy ez erősen gusztustalan, ugyanakkor végtelenül találó), mi mindent olvastatok utoljára a magyar szakos diplomátokkal? Hol vettétek? Mennyiért? Annyit nem ér. Megvannak-e a kortárs írók? Magyar és nemzetközi porondon? Fintorgás nélkül? Hiszi a piszi, kis barátaim. Barátunk inkább legyen a könyv. És ha lennének felsorolni valóik (ezzel kapcsolatban elég kevés illúzió él bennem, mármint hogy tömegesen lennének), akkor összeállítanék egy néhányka villámkérdést tartalmazó tesztet (művenként, persze, hogy, nem ám átabotába), tetszenek-e emlékezni mindenre?

Én ugye nem végeztem magyar szakot (mert nem vettek fel - de ezzel az akkoriban fájó és erősen barátságtalan húzással (úgy tűnik) sikerült megóvniuk a kritikai gondolkodás elvesztésének csúf rémétől). Megmenekültem így attól, hogy fontosnak tartsak egyes művekben szereplő, de a szerző által többnyire teljesen esetlegesen beleírt dolgokat (mintpéldáulhogy kis szőke fiú volt-e nemecsekernő? vagy világosbarna? kék szemű-e avagy zöld? oppardon, Nemecsek Ernő), én nem mantrázom kínzó alapossággal, hogy hol lakott Boka (igen, ez például egy kérdés az előre nyomtatott olvasónapló formátumban - de hát ki a faszt érdekel? - egyébként Kinizsi utcai volt) Befolyásolja ez az ismeret (vagy ennek  hiánya) a szöveg megértését? És miben? hogyan tetszett gondolni, drága? Hozzátesz ez a korrajzhoz? Boka jelleméhez? A konfliktusok bármelyikének megértéséhez? Azok megoldásához? Az olvasói jellemfejlődéshez? De legalább az élvezethez? (még ha az keveseknél elérendő cél is - úgy értem, nem a kihányt szavak szintján, hanem valójában)

2015. április 6., hétfő

A költő és a kémikus

kö: a szavak mestere vagyok
ké: a savak mestere vagyok

Nem ám Áts Feri az ellenség, mint ahogy gondolni szoktuk

Megnéztük V.-vel a Pál utcai fiúkat. Még nyáron olvasta, mikor még nem tudta, hogy kötelező lesz, akkor örömmel tette és tetszett is neki, aztán szeptemberben azt mondták, hogy olvasónaplót kell készíteni belőle május elsejéig - de az még nagyon távolinak látszott, így nem történt az ügyben semmi. Ahogy közeleg a május, úgy válik egyre nyomasztóbbá V. számára a feladat és úgy viszolyog egyre inkább attól is, hogy a könyvet valaha is  újra kézbe vegye, felboncolja, majd a boncolmányt papírra vesse. Kezdetlegesek az eszközei egy efféle elemzéshez, csodálnám, ha tudnám, hogy valaki élvezetét leli az ilyesmiben ötödikesként. Az idő viszont egyre fogy. Most megnéztük együtt a filmet - és azt gondoltam, én megírom, neki elég munka lesz bemásolni is a füzetbe és illusztrálni (Az is kell, of course, a reneszánsz embereszmény az iskola sajátja. Ugyebár. Ja, nem. Akkor csak a szadizmus.)

Félreértéseket és az abból adódó konfliktusokat elkerülendő: közösen nem fogják feldolgozni, közösen nem fogják megbeszélni (mondta a tanárnő), arra nincs is idő, mégis, mit akar tőlem, anyuka? Időben felhívtam rá a figyelmet, hogy olvasónaplót kell belőle készíteni és beadni. Időben. Felhívta. Fel nem készítette. Mert nincs idő. Megírom tehát én, mert én majd jól szórakozom kevesebbet szívok ezzel a nagyszerű iskolai feladattal. A többi házit - amit kifejezetten a háromnapos (ja-ja, annyi, plusz a húsvét) tavaszi szünetre kaptak (tudjátok, szünet, amit pihenésre adnak) - majd megírja V. örömmel szitkozódva.

Elolvastam ma Szabó Magda Pilátusát innen a fokozottan családcentrikus gondolkodás, szép volt, vagy csak épp pont jókor jött. Ó, szabad akaratból az olvasás! V. amúgy rengeteget olvas - a kutyát nem érdekli az iskolában, hogy miféléket, miért azt és miként vélekedik azokról. Biztosan van kivétel, de az iskolaipari jómunkásoknak többnyire fogalmuk sincs arról, hogy a gyerekek miket olvasnak akkor, amikor jó nekik olvasni.

(És elolvastam a napokban a Csellengők című vastag kiadványt is (az az Incze Zsuzsa jegyzi, aki az azonos című tévéműsort is vezeti/vezette - én sosem láttam belőle egyetlen adást sem, bár többször terveztem megnézni, nem tudom, létezik-e még) - én könyvnek nem szívesen nevezném, ha láttatok már amúgy fontos és érdekes témáról gányabbul összehordott, igénytelenebb, fércmunkánál is alábbvaló kiadványt... nem, ne szóljatok, fűtsetek be vele... én nem vagyok híve semmiféle könyvégetésnek, de erre az előítéletes, sekélyes, ártalmas sztereotípiákból összehányt áltársadalmi álgondolkodásra egyáltalán nincs szükség, fűteni meg csak kell valamivel - április van, ugyebár, hóesések hava)

Geréb az igazi ellenség.