szubjektív

A szubjektív hőérzetem messze nulla fok alatt jár - és ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a teljesen objektív értéket mutató hőmérő ágaskodva sem éri el a tíz fokot. A munkahelyemen már nincs fűtés. Hideg szürke szomorúság van. Utálom.

Mit kezdjünk egy csúnya lánnyal?

Konkrét javaslatokat várok a konkrét problémákra!

Problémalista (E/1):

1. túl egyenes a szám... nem is látszik, ha mosolygok... nézd, csak a vége kunkorodik fel
2. túl kerek az arcom, ronda
3. túl nagy a szemem (nézd meg! minden fényképen túl nagy! ráadásul kék, fujj!)
4. túl szőke a hajam, az ronda
5. túl egyenes is a hajam, nem lehet vele semmit csinálni, utálom
6. túl kerekek a körmeim, nézd meg, rondák

é. sz. 47° 29′ 16″, k. h. 19° 04′ 06″

Aztán mikor tetszettek utoljára ott járni a Pál utcában? Megvan-e még a grund, mint gyerekkorukban? Kergették-e ott az álmok színes pillangóit? Elkaptak-e valaha is egyet-egyet? Aztán azok légynek bizonyultak-e?

Azt hiszem, azok, akik ilyen kiadványt jegyeznek (ó, sok borzalomba futok ám bele, míg V. olvasónaplóját írogatom), azok egészen alapvető tévedésben vannak az olvasás és a tanítást miértjét illetően is.

Szívesen megkérdezném tőlük (és minden tanár képesítéssel rendelkező felhasználójuktól): és ti, gennyagyúak (érzem én is, hogy ez erősen gusztustalan, ugyanakkor végtelenül találó), mi mindent olvastatok utoljára a magyar szakos diplomátokkal? Hol vettétek? Mennyiért? Annyit nem ér. Megvannak-e a kortárs írók? Magyar és nemzetközi porondon? Fintorgás nélkül? Hiszi a piszi, kis barátaim. Barátunk inkább legyen a könyv. És ha lennének felsorolni valóik (ezzel kapcsolatban elég kevés illúzió él bennem, mármint hogy tömegesen lennének), akkor összeállítanék egy néhányka villámkérdést tartalmazó tesztet (művenként, persze, hogy, nem ám átabotába), tetszenek-e emlékezni mindenre?

Én ugye nem végeztem magyar szakot (mert nem vettek fel - de ezzel az akkoriban fájó és erősen barátságtalan húzással (úgy tűnik) sikerült megóvniuk a kritikai gondolkodás elvesztésének csúf rémétől). Megmenekültem így attól, hogy fontosnak tartsak egyes művekben szereplő, de a szerző által többnyire teljesen esetlegesen beleírt dolgokat (mintpéldáulhogy kis szőke fiú volt-e nemecsekernő? vagy világosbarna? kék szemű-e avagy zöld? oppardon, Nemecsek Ernő), én nem mantrázom kínzó alapossággal, hogy hol lakott Boka (igen, ez például egy kérdés az előre nyomtatott olvasónapló formátumban - de hát ki a faszt érdekel? - egyébként Kinizsi utcai volt) Befolyásolja ez az ismeret (vagy ennek  hiánya) a szöveg megértését? És miben? hogyan tetszett gondolni, drága? Hozzátesz ez a korrajzhoz? Boka jelleméhez? A konfliktusok bármelyikének megértéséhez? Azok megoldásához? Az olvasói jellemfejlődéshez? De legalább az élvezethez? (még ha az keveseknél elérendő cél is - úgy értem, nem a kihányt szavak szintján, hanem valójában)

A költő és a kémikus

kö: a szavak mestere vagyok
ké: a savak mestere vagyok

Nem ám Áts Feri az ellenség, mint ahogy gondolni szoktuk

Megnéztük V.-vel a Pál utcai fiúkat. Még nyáron olvasta, mikor még nem tudta, hogy kötelező lesz, akkor örömmel tette és tetszett is neki, aztán szeptemberben azt mondták, hogy olvasónaplót kell készíteni belőle május elsejéig - de az még nagyon távolinak látszott, így nem történt az ügyben semmi. Ahogy közeleg a május, úgy válik egyre nyomasztóbbá V. számára a feladat és úgy viszolyog egyre inkább attól is, hogy a könyvet valaha is  újra kézbe vegye, felboncolja, majd a boncolmányt papírra vesse. Kezdetlegesek az eszközei egy efféle elemzéshez, csodálnám, ha tudnám, hogy valaki élvezetét leli az ilyesmiben ötödikesként. Az idő viszont egyre fogy. Most megnéztük együtt a filmet - és azt gondoltam, én megírom, neki elég munka lesz bemásolni is a füzetbe és illusztrálni (Az is kell, of course, a reneszánsz embereszmény az iskola sajátja. Ugyebár. Ja, nem. Akkor csak a szadizmus.)

Félreértéseket és az abból adódó konfliktusokat elkerülendő: közösen nem fogják feldolgozni, közösen nem fogják megbeszélni (mondta a tanárnő), arra nincs is idő, mégis, mit akar tőlem, anyuka? Időben felhívtam rá a figyelmet, hogy olvasónaplót kell belőle készíteni és beadni. Időben. Felhívta. Fel nem készítette. Mert nincs idő. Megírom tehát én, mert én majd jól szórakozom kevesebbet szívok ezzel a nagyszerű iskolai feladattal. A többi házit - amit kifejezetten a háromnapos (ja-ja, annyi, plusz a húsvét) tavaszi szünetre kaptak (tudjátok, szünet, amit pihenésre adnak) - majd megírja V. örömmel szitkozódva.

Elolvastam ma Szabó Magda Pilátusát innen a fokozottan családcentrikus gondolkodás, szép volt, vagy csak épp pont jókor jött. Ó, szabad akaratból az olvasás! V. amúgy rengeteget olvas - a kutyát nem érdekli az iskolában, hogy miféléket, miért azt és miként vélekedik azokról. Biztosan van kivétel, de az iskolaipari jómunkásoknak többnyire fogalmuk sincs arról, hogy a gyerekek miket olvasnak akkor, amikor jó nekik olvasni.

(És elolvastam a napokban a Csellengők című vastag kiadványt is (az az Incze Zsuzsa jegyzi, aki az azonos című tévéműsort is vezeti/vezette - én sosem láttam belőle egyetlen adást sem, bár többször terveztem megnézni, nem tudom, létezik-e még) - én könyvnek nem szívesen nevezném, ha láttatok már amúgy fontos és érdekes témáról gányabbul összehordott, igénytelenebb, fércmunkánál is alábbvaló kiadványt... nem, ne szóljatok, fűtsetek be vele... én nem vagyok híve semmiféle könyvégetésnek, de erre az előítéletes, sekélyes, ártalmas sztereotípiákból összehányt áltársadalmi álgondolkodásra egyáltalán nincs szükség, fűteni meg csak kell valamivel - április van, ugyebár, hóesések hava)

Geréb az igazi ellenség.

sohaennélnagyobbbajomnelegyen

Képzeljétek, nem sikerültek a kalácsok! Nem lett ehetetlen, de se nem olyan szép, se nem olyan finom egyik sem (mazsolás és mentes), mint a tavalyiak vagy a tavalyelőttiek voltak. Jaj.

A kétbalkezes és az operatőr

k.: mit csinálnál, ha elejtenék egy oroszlánt?
o.: felvenném

szombat, hemzsegés

én: jóllaktatok?
Á.:  igen... és mit lehet még enni?

én: hol a sálam? a múltkor neked adtam kölcsön...
V.:  várjál, mindjárt visszakérem a macskától, pont azon alszik.... olyan édesen szuszog!

én: tehetek a kalácsba mazsolát?
Á.: ha muszáj, akkor igen.... de azért ne hemzsegjenek

én: Á. merre van?
V.: biztosan megint ott térdel apa zoknis fiókja előtt
én: ja, tényleg!

Sonka

Mintegy tíz órányi alvás után is nagyon fáradtan mégiscsak feltettük főni a húsvéti sonkát. Hű társai a jobbá válásban: fekete bors, babérlevél, fokhagyma, kakukkfű, szegfűszeg, fahéj.

Kinézetre tavasz van, de ébredéskor a telefonon mínusz hat fokot mutatott az időkép. Már nulla.

Közeleg a húsvét

És én semmi másra nem vágyom, mint az alvásra.

Nem kell a sonka (pedig húdefinom valódi házit vettem), nem érdekelnek a tojások (van itthon vagy 60 db - ne aggódjatok, Á. négyesével eszi naponta háromszor), nem érdekel a kalács (még akkor sem érdekelne, ha más sütné, de azt hiszem, én vagyok a soros egyedül én tudok itthon kalácsot sütni - jaj, minek is tanultam meg ilyen hülyeségeket), nem érdekel a locsolkodás (utoljára kilenc éves koromban izgultam, hogy visszajönnek-e a fiúk - mert már voltak nálunk, de én kimentem bicajozni - aztán visszajöttek, vívtak a tesóm kardjaival, megkérdezték, hogy csak tojást kapnak-e, de én még a kérdést sem értettem, mert az én családom full értelmiségiként csak a szép, anyagiaktól mentes szokásokat tartotta, még alkoholt sem ittak)

Annyira álmos vagyok (vagy közelítek a  vészes vérszegénységhez?), hogy belepofáztam egy tök ismeretlen blogba - pusztán azért, mert azóta sem aludtam olyan jól, mint ahogy a gyerekekkel tettem, amikor még kisbabák voltak és nem makrancos, tojászabáló kamasz lovak. Komolyan, csak nyögni van erőm... vagy arra sem. Érezzétek jól magatokat húsvétkor!